kedd

Elballagtak





Hatodikára a hetedikesek (Albert-Buzási Margit tanárnő és Böjte Attila tanár úr osztálya) nagyon szépen feldíszítették azt a három termet, melynek lakói a nyolcadikosok voltak. Ez utóbbiak pedig az esősnek indult, de amúgy napsütötte délelőttön szorgos méhek módjára kirajzottak. 


A hetedikesek állják a sarat, ők ezen napon kint is bent is álldogáltak, díszítettek, búcsúztattak

Bocsánat, nincs is semmiféle sár, hála azoknak a csodálatos piskótaköveknek


Három nyolcadikunk volt az idén, osztályfőnökeik:  Majláth Gabriella (magyar), Csíki Edith (biológia)  és Szabó Tünde (matematika) tanárnők voltak. 






Az évzárón többségük oklevelet kapott, de én lustaságból csak a 9,50 feletti évi átlaggal rendelkezők nevét említem most. Nincsenek kevesen,  ugyanis a 64 nyolcadikosunkból 17 (vagyis a magyar diákok egynegyede) ért el ilyen szép eredményt.

 



Butyka Anett Andrea
9,97
Szilágyi Kamilla Evelyn
9,97
Diosán Dávid
9,97
Mătea Ramona
9,92
Kántor Csongor Szilárd
9,91
Pap Örs Botond
9,86
Forró-Bathó Eszter-Anna
9,84
Suba Dániel
9,78
Török Dorottya Barbara
9,78
Kulcsár Lóránt Csaba
9,76
Márkus Emese Erika
9,76
Burján Naómi
9,73
Nemes Csaba
9,63
Kozma Kriszta Orsolya
9,63
Pintyi Brigitta
9,60
Szántó Sándor Norbert
9,57
Ferenczi Adrienn
9,50



Az Iskola a Dombon Egyesület külön díjazta a legalább 50 tízest szerzett  diákokat. Erről itt írtunk.


És volt szerencsénk még egy díjhoz, amit két diák kap meg évente Marosvásárhelyen. A tavaly is a mi iskolánkból volt az egyik diák (Székely Dávid), az idén pedig Forró-Bathó Eszter-Anna lett a boldog tulajdonos. 

Maros megye Tanfelügyelősége neki ítélte „A magyar nyelvért”Sütő András Emlékdíjat a magyar nyelv és irodalom versenyeken elért eredményeiért. A díj mellé 50.000 Ft támogatás is jár Újbuda Önkormányzata részéről. A díjat Sass Szilárd képviselő úr adta át. (Sass Szilárdról s magáról a díjról itt olvashatsz részletesebben: NÉPÚJSÁG


Amúgy Eszter mindig nagy oklevélgyűjtő volt.








S z e r v u s z t o k ! 












 Serb Ioana romántanárnővel







Nagy-Árkosi Éva tanító nénivel

Törp Jánosy Zsuzsanna tanító nénivel 


Pop Ilona Eszter tanító nénivel