csütörtök

Gyűlés

Szülői bizottságok elnökeinek gyűlése február 27-én 6 órától. Meghívottak: az iskola pedagógusai.

vasárnap

Második félév második hete



Sikeresen lezajlottak a nyolcadikos záróvizsgák próbái. Románból fogalmazás volt több, magyarból szövegértelmezési faladat. Bató Domokos számtantanár szerint az ötöst könnyű volt megírni, ellenben kilencest és tízest nem fognak túl sokan kapni. A diákoknak a következő formai szempontokra is oda kellett figyelniük: 
1) a kitöltendő részeket (diák neve, iskola neve, tantárgy neve) NAGY NYOMTATOTT betűkkel kell írni.
2) a hibás szót egyetlen vízszintes vonallal kell kihúzni





A Zrínyi Ilona Matematikaverseny is megvolt. A hetedikesek és nyolcadikosok másfél órán keresztül írhattak, a kisebbek 75 percig. 



A kicsik farsangja is incidensek nélkül zajlott le, pedig volt néhány félelmet keltő jelmez, s a tanító nénik sem néztek ki túl bizalomgerjesztően. 


fényképek: Kerekes Szilárd, Sipos Tünde

Kirándulás az egykori Kis-Küküllő és Nagy-Küküllő vármegyében



Kezdetben a Bucsinra készült az osztály, de a meleg napok után, az V. D oszija úgy döntött, hogy inkább örményeket és szászokat látogat meg osztályával.



 


Az első állomás Héderfája volt, itt Nagy Csaba református lelkész bácsi mutatta be a templomot és annak kriptáját, ahol kisgyerekek is nyugszanak. Akkor még nem sejtette senki, hogy ez lesz az egyetlen templom, amit belülről is meg fogunk nézni. 


Dalma a Szent Erzsébet templom előtt


 Erzsébetváros - az egykori Igazságügyi Palota
egyik pilaszterének fejezete



 Szászsároson Szidi a támpillért támasztja

 a baráthelyi erődtemplom

Megnéztünk viszont két szentről elnevezett várost (Erzsébetváros, Dicsőszentmárton) és két erődtemplomot (Szászsáros, Baráthely). A legszebb persze Medgyes volt,  ahol egy kicsit futkározni is kellett, egyrészt azért mert a bennszülött gyerekek kővel és üveggel dobálóztak, másrészt mert verseny volt. 

Medgyes


a Kovácsok Tornya és a buszunk Medgyesen




 Fényképek: Kerekes Szilárd, Nagy Dalma, Serbán Hunor

szerda

Az iskolai egyesület ( I.)


Iskolánk szülői bizottságainak elnökei a közeljövőben ülnek ismét össze. Az időpont még nincs leszögezve (azaz le volt, ám kétszer is megváltozott), de valószínű, hogy február vége lesz. A magyar szülők képviselői külön is összegyülnek, megtárgyalni egy olyan egyesületnek a létrehozását, mely kizárólag a magyar tagozat érdekeit szolgálná.

Az összejövetetelen, melyen a magyar tagozaton tanító tanárok is részt vesznek, vita várható. Az egyesületet ellenző pedagógusok attól tartanak, hogy külön magyar egyesület létrehozása megrontaná a viszonyt a román kollégákkal, az egyesület létrehozását kezdeményező szülők viszont úgy vélik, hogy egy saját egyesület a mellett, hogy hatékonyabban képviselné a magyar diákok érdekeit, a két tagozat közötti súrlódásokat is kiküszöbölné, fokozná a munkakedvet és kreativitást.

A szülők már ki is dolgoztak egy alapszabálytervezetet, és van olyan is közöttük, aki a könyvelést végezné. Az iskola pedagógusai közül kettőnek kellene aktívan résztvennie az egyesületi munkában. Az egyesület neve az lenne, amit korábban aligazgatónőnk javasolt az akkor még egységesnek képzelt egyesület nevéül (Iskola a Dombon), de amely időközben az Asociaţia Viitorul prin Cultură şi Educaţie nevet kapta.
 
Bármi legyen is a végeredmény, az összejövetel - Horváth-Kovács Ádám szerint - mindenképpen élmény lesz, mert hasonló még nem volt iskolánkban. 

Folyt. köv.

vasárnap

Milyen viszonyban vagy vele?

Henn-Vita Noémi:
Van egy saját háza, a viszonyom nagyon jó vele. 

Serbán Hunor Attila:
A kapcsolatom nagyon jó vele, mert szeretjük és tiszteljük egymást.

Nagy Dalma:
Onnan tudom, hogy szeret, hogy mindig nagyon örül, amikor megyünk hozzá.

Vad Avar:
Bedobtuk őt a vízbe, és kimászott és újra bedobtuk, és ő újból kimászott. Így ment ez egész estig. Hazafelé nagyon fáradt volt mindenki.

Orbán Csaba:
A kapcsolat nagyon rossz. Mindig mikor hozzá megyek, a kutya töri ki a kerítést.

Rostás Mihály:
Mikor ránézek, akkor ő nálam fut, mert tudja, hogy én szeretem.

Császár Brigitta:
Elmentem  a szüleimmel az állatkereskedésbe, és ahogy megláttam őt, tudtam már, hogy ő kell nekem.

Dávid Balázs:
Mindketten szoktak mellém bújni az ágyba.

Asztalos Cynthia:
Mindegy, hogy milyen a méretük mert nagyon szeretem őket.

Szőcs Tamás:
Bent tartjuk egy átlátszó dobozban, amiben levegőt tud kapni, mert levettük a tetejét. Van egy kicsi fekete doboz, amire fel tud mászni.

Szabó Ágnes: 
Én és ő nagyon jó kapcsolatban vagyunk.  Ugyanolyan természete van, mint nekem és a tesómnak. Néha amikor az udvaron ebédelek, vagy vacsorázom, mindig a lábam alatt van, és várja, hogy ételt adjak neki. De sajnos hiába várja, én nem tudok neki adni, hisz nekem is kell, nem csak neki.

Érsek Beatrice Adrienne:
Úgy neveztem el, hogy Pici, mert kicsi, és nem felnőtt, viszont lány.

Farkas Eszter: 
Kedvenc játékunk a labdázás, az olyan hogy én rúgom a labdát, és ő a kis nózijával visszalöki. Én lány vagyok, ős is, ennek ellenére szeretünk így focizni.

Oltean Beatrix: 
Ha mondom, hogy puszikát, hozzám érinti a csőrét. (...) Van egy ketrece és onnan rikácsolva kiáltja, hogy Trixi! Pityu szeret!

Mihály Blanka Vivien:
Amikor meghallotta a hangom, a ketrecét szinte feldöntötte, úgy rohangált örömében. Éjszaka is zajoskodott, ha nem voltam éppen otthon. (...) Sajnos sok időt nem töltöttem vele, mert apukám allergiás lett a szőrre, ezért elajándékoztuk. Még ha nem is látom már, akkor is szeretem, és emlékszem arra a kis kölyök tengerimalacra.

Kiss István Tibor:
A mamámnak van egy kutyája, az a neve hogy Vuk. Azért Vuk a neve, mert szép vöröses barna a szőre, mint a rókának. Mindig játszom vele, amikor találkozunk, kivéve télen és ősz vége fele, mert félünk, hogy megfázik, mert a másik mamám kutyája nagyon beteg lett, és meghalt. Mi ezt nem akarjuk, ezért minden télen kutyahotelbe visszük. A sétáltatás a háztól a Somostetőig tart. Az unokatesóm, András is ugyanúgy szereti Vukkot, mint én, és ha mindketten visszük sétáltatni, akkor Vuk kétszer olyan boldog.

Sándor Adrienn:
... Nagyon vicces, mert ha adok neki enni, akkor megnyalja az ujjamat. Amikor megvettem az üzletben azt mondták több mint hatvan évig fog élni. Gondoltam, az nagyon jó, mert akkor még az unokáimnak is lesz kisteknősük. (...) Egy kicsit hozzám hasonlít, mert nagyon szereti a viccet és az alvást. (...) Ő az én kicsi Bélám.


Bán József:
Az én otthoni állatom a hal.Van otthon hét halam: kettőn narancssárga fekete csíkkal, egy narancssárga hosszú farokkal és három szürkés, sárgás és fehéres. (...) Mi beszélünk velük, de ők nem beszélnek. Ez megszokott az állatoknál. Régebb sok kishaluk volt, de már megdöglöttek, és ők is ettek belőlük. Hétvégén ki szoktuk tisztítani az akváriumukat. Vannak szép kövek és egy műteknős is benne.

Demeter Roland:
A fiú szeret szaladgálni, és ugrálni az emberre. Néha játékosan harapja a kezedet. Ez a kutyafaj sok szeretetre vágyik.
Kerekes Róbert: Amikor mérges vagyok, és ő játszik velem, akkor mindig megvigasztalódok. 

Szabó Iringó:
... Megtaláltak, és nem lett bajom. Totyinak hála nem lett bajom, és ekkor a rossz viszonyunk tökéletessé csiszolódott.

Botta Kriszta:
Az én cicám egy nagyon csendes állat. (...) Imád játszani és velem hancúrozni, szeretjük bosszantani egymást és szoktunk kergetőzni. Az volt életem legrosszabb élménye, mióta megvan, hogy kiesett az ablakon, a negyedik emeletről. Nagyon Sajnáltam. (...) Ő olyan nekem, mint egy testvér, és gondolom, hogy én is neki.