szombat

Mit csinál az ügyes negyedikes az utolsó pénteken?








Természetesen vetélkedik. A téma: Marosvásárhely egy évszázaddal ezelőtt. A Bernádys Ozsváth Hajnal és Szőcs Kinga valamint a kövesdombi iskolában tanító Kelemen Zsóka, Szőri Kinga és Tot Hajnal diákjai voltak a versenyzők. A diákok először egyénileg mérkőztek meg. Maximális pontszámot (10-et) Szőcs Dávid Szilárd (IV. d - Kövesdomb) kapott. 



9 pontot ért el: Koszta Krisztián, Kuti Beáta Tímea,  Pop Alexandra, Tóbiás Béla.

8 pontot ért el: Ajtay Dorka, Gőcsi Beáta, Harkó Czikó Ábel, Henter Jónás, Kacsó Brigita Karina, Mihály Róbert, Pitó Gergő, Szabó Nóra.



Ezután a tanító nénik, figyelembe véve az eredményeket, kicsit összekeverték a két iskola diákjait, és kettes csoportokat alakítottak ki. A tanár bácsi pedig összekeverte a papírjait, aminek köszönhetően a 3 legelvontabb feladatnál (arról szólt, hogy valami Zachariás nevű víziló mászkál Vásárhely utcáin) javítókulcsot is osztott két csoportnak. Ezért, ha a tanár bácsit nem is, a 3 feladatot kizártuk a versenyből. 

A csoportos vetélkedő után, míg a tanító nénik elmentek javítani, még volt egy rövid vetélkedő, aki hamarább tudott helyesen válaszolni a feltett kérdésre, kapott egy jutalomkönyvet. Ez három diáknak sikerült.

Jutalomkönyvet mindenki kapott, ezt két dolog indokolta: 
1) volt miből vásárolni, mivel vetélkedőnket a magyar kormány által létrehozott Bethlen Gábor Alap támogatta 
2) sok volt az ügyes gyerek, aki a versenyre eljutott, már átesett egy válogatáson. A diákok kb. 2/3-a két könyvet kapott. Az ügyesek pici csokit, a nagyon ügyesek pedig nagy csokit vehettek át. 


Helyezés
Diákok neve
pontszám
I. Díj
Marton Lilla és Sütő Lehel
12
Budai Dávid és Mihály Ernő Róbert
II. Díj
Ajtay Dorka és Marosi Szabolcs Dezső
11
III. Díj
Harkó Czikó Ábel és Koszta Krisztián
10
Szőcs Dávid Szilárd és Tóbiás Béla



dicséret
Gőcsi Beáta és Pop Kamilla-Alexandra


9
Kuti Beáta és Szabó Nóra
Kacsó Brigita Karina és Pálffy Norbert
Mátyás Krisztián és Pitó Gergő
Németi Joshua és Tóth Adrienn




 




az elsők



a másodikok

 a harmadikok

dicséret



Fényképek: Pop Ilona Eszter

További fényképek itt: Iskola a Dombon Egyesület - IDE (Facebook)

Legyen tiéd ez a rózsa...






Kissé bizarrnak tűnhet az a régi, színezett képeslap, amit zenetörténeti vetélkedőnk részvevőinek oklevelére nyomtattunk. Ezen Fedák Sári, mint János vitéz, épp a rózsát készül elhajítani. Aki viszont látott már dualizmus kori képeslapot, annak semmi furcsát nem jelent.





Vetélkedőnket eredetileg három iskola tanulói részére szerveztük, ez így is maradt, csak végül a Bernádys diákok helyett a gyulakutaiak jöttek Oltyán Csaba történelemtanár vezetésével. Ennek ellenére a helyszín a Bernády egy csodaszép tágas terme volt. (Még az év elején Kupán Edith igazgatónővel közösen pályáztunk 3 vetélkedőre a Bethlen Gábor Alapnál).

Kettes csoportok vettek részt a vetélkedőn, tudásuk alapján párosítottuk a diákokat (volt egy rövid teszt a vetélkedő elején). Arra is figyeltünk, hogy ha lehet, a csoportokban különböző iskolák diákjai legyenek.






A vetélkedőre Kerekes-Szász Emese zenetanárnő művészetis diákjai jöttek el a legtöbben, ők, seperték be a díjak többségét is. Ahogy lenni szokott mostanában, a résztvevők több mint felét (17-et a 29-ből) tudtuk könyvekkel jutalmazni, köszönhető ez a magyar kormány által létrehozott és működtetett Bethlen Gábor Alapnak. A diákok maguk választhattak könyvet maguknak.




Díj
Csapat - diákok
Pont


1.
Pillangók
Ferenczi Hanna és Nemes-Kovács Ágnes

18,33

2.
Fedák Sári
Lazsádi Kata és Papp Benjámin

17,66
3.
Rubik kocka
Ludescher László és Szilágyi Adrienn

17,33
Dicséret


1.
Huszonkettő
Tamás Ádám és Ajtai Mátyás

Zeneszerzők
Bartha Ákos és Holló Karola

16,33
2.
Zene-bona
Forró-Bathó Eszter-Anna
és Orbán Balásy Kata

15
3.
Zenehármas
Szabados Aletta, Imre Johanna, Bálint Csenge

14,66
4.
Parasztok
Székely Dávid és Döngölő Dániel
14,33









 Képek még itt: Facebook

csütörtök

I. Ruzitska Béla (IDE vetélkedő)


Két iskola 36 diákja vett részt a Ruzitska Béla, erdélyi vegyészről (született 150 éve) elnevezett kémia vetélkedőnkön, melyet Péterfy Erika tanárnő szervezett meg a kövesdombi Liviu Rebreanu Általános Iskolában. A vetélkedőre egy sikeres pályázás révén a magyar kormánytól kaptunk támogatást. Ennek köszönhetően 18 diákot díjazhattunk. Édességet viszont mindenki kapott. A diákokat a két iskola kémia szakos tanárnői, Kupán Edith (a Dr. Bernády György Ált. Iskola igazgatónője), Makkai Márta (Bernády)  és Péterfy Erika (kövesdombi ált. iskola) készítette fel.
 


Díj
Diákok (B – Bernádys, K – kövesdombi)
Pont

1.
Székely Dávid (K), Nagy Ferenc (B), Frunza-Kis Aletta (B) Kulcsár Lóránt-Csaba (K) Márton Áron (B)
84

2.
Adorjáni Jonathán (B) Bereczki Izabella (K), Forró-Bathó Eszter-Anna (K) Nagy Botond (B) Szövérfi Noémi (B)
78

3.
Áchim Dániel (B), Szentgyörgyi Zselyke (B) Török Adrienn (K), Demeter Norbert (K)
77

Dicséret



1.
Henter Szende (K), Barabás Hanga Abigél (B), Kedei Rudolf (K), Nagy András (B)
76

2.
Boldis Zsuzsánna (B), László Dorottya (B), Dégi Nándor (K), Toncea Réka Boróka (K),
72

3.
Demeter Hilda Izabella (K), Fogarasi Szabolcs (B), Szilveszter András (B), Szilágyi Norbert (K), Bató Katalin (B)
72
























  















Fényképek: Demeter Izabella, Kerekes Szilárd