csütörtök

Ki érkezett Vásárhelyre?




Amint az köztudott, Potápi Árpád János, nemzetpolitikai államtitkár bácsi decemberben bejelentette, hogy 2018 Mátyás király emlékév lesz.

 Mi sem akartunk kimaradni ebből, és kereken 1 nappal Mátyás 575-ik születési évfordulója előtt, Eperjesi Noémi rajztanárnőnk kezdeményezésére rajzversenyt szerveztünk. 


Az esemény azért is rendkívüli, mert a 21. században még nem volt rajzverseny iskolánkban. Az a tizenkét tanítvány, aki magyar tanárnőnk szépen díszített osztálytermében, 2 órakor összegyűlt történelmet írt. Vagyis rajzolt. Bár ez nem igazi történelem volt, mert a diákoknak azt kellett elképzelni, hogy a reneszánsz király Vásárhelyre látogat, és ők azok, akik megmutatnak neki ezt-azt. 



 Bence sok román zászlóval díszítette fel a várost, Izabella Mátyása lakókocsi formájú hintón száguldott, Boróka a vár előtt üldögélt vele.  Klaudia és Bella a régi Városházára vitte, Krisztina  a Teleki Tékába, Katinka pedig  katolikus templomba. De a léghajón utazó Mátyás és kalauza sem volt kutya. 














Az Iskola a Dombon Egyesület által kiosztott jutalmak magyar üzletből származnak, többnyire magyar (anyaországi vagy erdélyi) termékek.


szombat

Igazságtalan dolog történt velük, de maguk tehetnek róla!



Mert míg az emberek többsége a hétvégén töltődik, iskolánk matek szakos tanárjai, Szabó Tünde és Vészi Gabriella, valamint diákjaik némelyike kibúvót keresett e szabály alól. Pénteken 3-tól zajlott a Zrínyi verseny, szombaton délelőtt pedig a matematika tantárgyverseny körzeti szakasza. 

A kattintásvadász cím láttán valamilyen más hírre számítottál?

A Zrínyit az idén Szabó Tünde tanárnő szervezte, és 5 iskola (Bălcescu, Bernády, Duicu, Keresztúr, meg mi) nagyon sok diákja vett rajta részt, 11 osztályban zajlott a verseny. Amíg az eredmények meglesznek, még sokat kell aludni.

A  matematika tantárgyverseny körzeti szakaszának eredményei viszont már megvannak. Erre a versenyre sokkal kevesebb diák jött, igaz ez csak felsőtagozatosoknak szólt, és ez jóval nehezebb, mint az előbbi.

Magyar tagozaton, az ötödikes Bene Hunoré a legjobb eredmény, és csak ő jutott tovább a megyei szakaszra. (Frissítés: nem csak magyar tagozaton, hanem iskolaszinten is Bene Hunoré a legjobb eredmény, az első helyen egy román tagozatra járó diákkal osztozik.)

Mindazonáltal gratulálunk minden résztvevőnek, különösen az ötödikeseknek, akik többen voltak, mint a hatodikosok, hetedikesek és nyolcadikosok összesen.







Jó pihenést!


vasárnap

Rajzolás!





Eperjesi Noémi, a kövesdombi iskola tanára rajzversenyt hirdet V-VIII. osztályos tanulók számára. A verseny időpontja február 22., du. 2 óra. 



Képzeld el, hogy Mátyás király Marosvásárhelyre érkezett, és mivel senki másnak nincs ideje, neked kell körbe vezetned a városon. Rajzold meg a városnézés egy pillanatát! A legjobb alkotásokat meglepetés-ajándékokkal jutalmazzuk!

A rajzokat A4-es lapra készítjük, szabadon választott technikával.




A jutalmakat az Iskola a Dombon Egyesület biztosítja. Ahogy lenni szokott, ezek többnyire magyarországi vagy erdélyi magyar termékek.

Az ötödikesek és nyolcadikosok órarendje (magyarul)





hétfő

Nesze neked ötödikes!

 


Kedvcsináló a házi olvasmányhoz:  Olvasó a barlangban

Ha választható román órára ezt a könyvet akarod elolvasni azok közül, amit a tanárnő feladott, jól jártál. Jobban mint ha, a "Bătrânul din Lună" -t mert az nem a ti korosztályotoknak való. Mondjuk ennél a Rui Zink könyvnél sem egyértelmű, hogy kiknek javallott (az író szerint felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt), de mindenképpen egy humoros alkotás, több szempontból is.

Képzeld el szegény főszereplőt, aki egy nap arra ébred, hogy egy barlangban van egy emberevő szörnnyel szétszórt csontok és könyvek között. Jó, mi?

Na de ahhoz, hogy eddig a részig eljuss, át kell rágnod magad huszonegy oldalon. Nem nagy oldalakról van, szó de van bennük sok szép, érdekes kifejezés. Vagy két oldal idegen szavait kiírtam. (Abból gondoltam, hogy idegenek, mivel egyeseket közületek megkérdeztem, továbbá volt olyan, aki azt mondta, hogy nem ért semmit az egészből).









Első, vagyis 7-ik oldal


1.      divorț – válás
2.      în toiul micului lor război personal – a kis személyes háborújuk tetőfokán
3.      a pisa – elpáholni, gyötörni
4.      membru - tag
5.      găinar – tyúktolvaj
6.      chei – rakpart – kiépített kikötőhely
7.      miniatură – ebben a szövegben: miniatűr ( kis méretű műalkotás - kép vagy szobor)
8.      polistiren – polisztirol
9.      scutura – megráz, felráz
10.   hoțoman – tolvaj
11.   a profita de ceva – kiahasználni valamit
12.   învălmășeală – zsúfoltság, tolongás, tülekedés
13.   șterpeli -  elemelni, ellopni
14.   niscai – valamennyi, náhány (másképpen: niște)


27. oldal

1.      a ezita - habozni

2.      urcior – kancsó

3.      cambuză – lepényhal

4.      curara – curare, egy méreg

5.      Anibalector – ez a név utalás egy 18 karikás horror film főszereplőjére, Hannibal    Lechterre, aki időnkét emberi agyat eszik

6.      tentativă – kísérlet

7.      eșuat – elbukott, sikertelen

8.      a înfrunta – szembeszállni, megküzdeni

9.      vietate - élőlény

10.   cloroform – kloroform (oldószer, régebben a gőzeit altatásra is használták)

11.   otravă – méreg 

12.   revoltă – felzúdulás, lázadás

13.   a captura viu – elevenen elfogni

14.   tratament – bánásmód, kezelés

15.   preferențial - kedvezményes

16.   indică – mutat, jelez

17.   relatare – elmesélés, elmondás

18.   absorbă – magába szívja

19.  călător clandestin - potyautas

20. masa corpului – a test tömege

21. gelos – féltékeny


érdekes részletek a könyvből:

"Olykor Anibalector odatett, hogy olyan dolgokat olvassak, melyek miatt irigyelni kezdtem azokat, akiknek csontjai a barlang talaján hevertek. 
- Milyennek találod ezt? - povokált ő.
- Ő... jónak találom.
Tetszik?
Igen..."


"A következő délután golfoztunk, ahogy máskor, most is egy koponyával. (Mit mondhatnék. Nem volt semmi más ami labdául szolgált volna. És a koponyák nagyon hasznosak, több dologra használhatóak: alkalmasak labdának, bögrének, könyvespolcnak, éjjeli edénynek."

A könyv nagy része abból áll, hogy a főszereplő a szörnnyel beszélget. Egyik személyes kedvencem az a párbeszéd, amelyben a főszereplő azt kérdezi Anibalectortól, hogy olykor miért oly idegesítő. A válasz: "Azért, mert megtehetem". 

Na szóval, hajrá! A történet amúgy nem végződik rosszul. 


csütörtök

Történelem félévire I. rész (2018) - felmérő a nem félévit írók számára

I. rész
Az alábbi szövegekből szövegértési feladat lesz, kérdésekkel és igaz vagy hamis állításokkal. Az egész osztály meg fogja oldani nem csak a félévi dolgozat írói.

Akik nem írnak félévit 10-est kaphatnak (ha jó az egész) vagy négyest, ha a 10 pontból nem kapják meg az 5-öt. A szövegeket azért küldöm tehát, hogy ismerkedjetek vele, nem azért hogy megtanuljátok.


1. szöveg
Loyolai Szent Ignác

Jézus Társasága, Loyolai Szent Ignác rendje elsődleges céljának tartotta, hogy a hitet védje, a hívők lelki fejlődését szolgálja. A rend tagjai a hagyományos fogadalmak mellett (tisztaság, szegénység, engedelmesség) a pápának, mint az egyetemes egyház fejének, Krisztus földi helytartójának különleges engedelmességi fogadalmat is tettek. Az alapító 1556-ban halt meg, ekkorra Európa hét országában voltak kollégiumaik, s a 12 tartomány száz rendházában kb. ezer rendtag tevékenykedett. 


 Oláh Miklós
Magyarországra az alapító halála után öt évvel érkeztek az első jezsuiták. Oláh Miklós esztergomi érsek a Jézus Társaság segítségét kérte a reformáció megfékezésére. Terve szerint a magyar egyház megújításában segédkeztek volna. 1561-ben Nagyszombatban (ma Szlovákiához tartozik) kezdődött a jezsuita élet magyar földön, itt alakult az első jezsuita rendház.



 Báthory István
A jezsuita rend nagy támogatója Báthory István erdélyi fejedelem (1571–1586), későbbi lengyel király volt, akinek kezdeményezésére és nagylelkű támogatásával 1581-ben Kolozsváron jött létre előbb iskola, majd egyetem. Báthory ugyanis a katolicizmus helyreállítása és megerősítése sarokpontjának az iskolázás megszervezését tartotta. Az országgyűlés előtt esküt tett arra, hogy a protestáns többségű Erdélyben nem terjeszti erőszakosan a katolikus vallást.

1579. október 1-én Lengyelországból érkezett 10 jezsuita Erdélybe, ők állították fel az első jezsuita tanintézeteket Kolozsmonostoron és Gyulafehérváron. 1579. december 20-án nyitották meg a kolozsmonostori iskolát. 

A Báthory István után következő 17 éves Báthory Zsigmond (1586–1613), bár jezsuita nevelést kapott, 1588-ban a medgyesi országgyűlésen a jezsuitákat Erdélyből kitiltó rendeletet hozott. Később, 1595 tavaszán Báthory Zsigmond eltörölte ezt a rendeletet. A következőkben Bocskai István fejedelem (1605–1606) 1606. szeptember 7-én ismét hivatalosan kiűzte Erdélyből a jezsuitákat. Ugyanakkor nem gördített akadályt a ferencesek csíksomlyói és székelyudvarhelyi működésének útjába, sőt, a szélsőséges kálvinistákkal szemben megvédte a katolikusokat. 

1614-ben Bethlen Gábor fejedelem (1613– 1629) újból visszahívta a rendet Gyulafehérvárra és Kolozsmonostorra, Karánsebesen új rezidenciát engedélyezve nekik.


2. szöveg

 A török fennhatóság alatt álló román fejedelemségek sorsát meghatározza az orosz-török háborúk sora, illetve a Török Birodalom balkáni visszaszorulása. A kücsük-kajnardzsi béke (1774) már Oroszország túlsúlyát rögzíti, a fejedelemségeket a cár képviseli a Portánál. Ugyanakkor Moldva Ausztria javára elveszíti Bukovinát (1775), Oroszország javára Besszarábia kezén lévő nagyobb részét (1812). A háborúkban - melyek során a fejedelemségek rendszeresen orosz megszállás alá kerülnek - egyre több román katona vesz részt orosz oldalon (az 1806-12-esben egész havasalföldi pandúralakulatok).


A krími háborúban  ismét hadműveleti területekké váló fejedelemségeket orosz (1853), illetve osztrák-török csapatok szállják meg (1854), az 1856-os párizsi béke pedig a nagyhatalmak kollektív védnöksége alá helyezve őket megszünteti orosz protektorátusukat (a megszerzett két dél-besszarábiai körzet révén Moldva tengeri kijárathoz jut). Az erősödő uniós törekvéseknek (már 1839-ben kísérlet történik Moldva, Havasalföld és Szerbia konföderációjára) az 1858-as párizsi konvenció felemás módon szabad utat enged, s 1859-1862 között a két román fejedelemség egyesül. 

Románia 1870 körül

A 115,8 ezer km2-nyi Románia (3.300,7 ezer lakos) teljes függetlenségét az 1877-1878-as orosz-török háborút lezáró berlini kongresszus szentesíti Ugyanekkor Oroszország visszaszerzi Dél-Besszarábiát, Romániához kerül viszont Észak-Dobrudzsa, amivel fennmarad, sőt szélesedik tengeri kijárata. 

Románia 1900 körül