péntek

Az idei Fürkész versenyekről

 Immár sok éve, hogy iskolánk tanítónői szervezik a körzeti és megyei Fürkész versenyt. A január 15-iki körzeti versenyre 83 vásárhelyi tanító több mint 300 diákja jött el, a megyein 100 felett volt a résztvevő diákok száma. A vetélkedő mindkét esetben 1 órát tartott.


a megyei versenyen készült kép 2026 március 5-én


A megyei versenyen iskolánk tanulói közül a következők értek el kiemelkedő eredményt:

a harmadikos Debreczeni Máté (tanítónő: Cseke Tünde Gizella)

a negyedikes Portik Zselyke (tanítónő: Nagy-Árkosi Éva Gabriella)

a negyedikes Székely Kinga (tanítónő: Diosán Csilla Magdolna)





A versenyt az Iskola a Dombon Egyesület támogatta.


Tamás vagyok, 11 éves, és most is sikerült nyernem!

 Az Olimpiai Reménységek versenyén indultam Békéscsabán, ahol első helyezést értem el. A meccseimet pontkülönbséggel nyertem meg, ami nagyon jó érzés volt!

Nagyon tetszett a verseny, szuper élmény volt! Remélem, legközelebb is ilyen jól fog sikerülni! 

Nagyon büszke vagyok a testvéreimre is, akik szintén első helyezést értek el.

Sokat utaztunk, mert az út több órás volt, éjszaka mentünk és éjszaka jöttünk. Ez eléggé fárasztó volt mindenkinek. Örvendek, hogy minden jól sikerült nekünk, mert nagyon sokat dolgozunk a jó eredményekért.





vasárnap

Ők is országos versenyre mennek!

 

Az idén kevesen voltak a magyar történelem tantárgyverseny megyei szakaszán. Ennek az egyik oka minden bizonnyal az, hogy az anyag nagyon nehéz. Évek óta többnyire ugyanabból a néhány iskolából jutnak ki az országos versenyre a diákok, elsősorban egy dicsőszentmártoni iskolából (ahol a kémia tanárnőnk testvére a történelemtanár), valamint a Bernády György Általános Iskolából. De mi sem akarunk álszerények lenni. A 9 éves verseny országos szakaszára eddig 6-szor jutott ki csapatunk, ahol aztán lettünk egyszer másodikok, kétszer harmadikok, és voltak különdíjasaink is.

Az idén Adorjáni Jóel és Balog Kincső Hajnal  írt mindekinél jobb jegyet a megyében (9,40-et) de nem csak a másik három hetedikes csapatot előzték meg, hanem mind a tizenegy hatodikost is. Az érdem teljes mértékben az övéké, egyedül készültek. Kincsőnek óriási segítséget jelentett ikertestvére, Balog Anna Katalin, aki rendszeresen kikérdezte őt, és legalább annyit tud történelemből, mint tesója. 


Az idén ismét a 7-es számú Általános Iskolában (igazgató: Körtesi Sándor) rendezték meg a megyei szakaszt, itt készült az alábbi két kép:

Adorjáni Jóel és Balog Kincső Hajnal

2026. március 21.




Iskolánk tanulói, akiket díjaztak a korább az országos magyar történelem tantárgyversenyen


Nagy Anna Boróka és Adorjáni Jóel (Kézdivásárhely, 2025)



Szabó Eszter és Tamás Kristóf (Kolozsvár, 2019) - ők 2020-ban tízest írtak a megyei versenyen, de járvány miatt nem rendezték meg az országos szakaszt


 

Mătea Ramona-Cristina és Forró-Bathó Eszter Anna (Csíkszereda, 2017)


Papp Xénia és Török Adrienn (Csíkszereda, 2017)



kedd

Március 15.


A pénteki főpróba után, amit a Várban tartottak, 2006. március 15-én, vasárnap a Postaréten, a Székely Vértanúk emlékművénél kb. 300 gyerek énekelte az Örökségünk és a Magyar vagyok című dalokat.   Józsa Hajnalka zenetanárnőnek köszönhetően a kövesdombi általános iskolából is voltak 15-en: 

V. E     Páll Brigitta


VI. F   Gáspár Szilágyi Aliz

            Kósa Iringó

            Szász Kriszta

            Tolvaj-Incze Adrienn

         

VII. E   Bandi Aliz Beatrice

             Bartha Katalin

             Csíki Dóra

             Demeter Ingrid

             Gáll Viktória

             Mihály Zsófia


VII. F    Hunyadi Sándor Zsolt

              Kádár Emese

              Kocsárdi Szidónia


VIII. E   Kelemen Bence - cajon dobon játszott






vasárnap

Az országos helyesírási versenyen is ott lesznek diákjaink!

 

2026. március 7-én került sor a Simonyi Zsigmond helyesírási verseny megyei szakaszára a marosvásárhelyi Tudor Vladimirescu Általános Iskolában. Iskolánkat hét diák képviselte a megmérettetésen, akik kiváló eredményeket értek el. Ketten közülük (Daniel Petra - 5. D osztály, Kiss Dávid - 6. F) megyei elsőként végeztek, így ők ott lesznek az országos szakaszon, amelyre április 17-18-án kerül sor Nagyenyeden. Magyartanáruk Albert-Buzási Margit.



Kiss Dávid korábbi sikerei:

Olvasni nem ciki! - országos szakasz Nyíregyházán (egy csoportban a következő diákokkal: Borka Csanád, Ferenczi Szabolcs, Nagy Tamás Gellért)

2023-ban (III. osztály, tanítónő: Barabás Enikő) 2. hely 

2024-ben  (IV. osztály, tanítónő: Barabás Enikő) 3. hely

Zrínyi Ilona matematikaverseny - megyei szakasz

2024-ben (IV. osztály) 10. hely

2025-ban (V. osztály) 10. hely

Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Vetélkedő - Négyfalu, országos szakasz

2024-ben (IV. osztály) 5. hely (egy csapatban a következő diákokkal (Borka Csanád, Molnár Lilla)

Mikes Kelemen  Magyar Nyelv és Irodalom Tantárgyverseny megyei szakasz

2025-ben (IV. osztály) 4. hely

Simonyi Zsigmond helyesírási verseny - megyei szakasz

2025 (V. osztály) 4. hely 




hétfő

Vészi Gabriella tanárnő az Országos Magyar Matekolimpiáról

 

2026 február 23-26 között zajlott Gyergyószentmiklóson a VIII. Országos Magyar Matematikaolimpia, amelyen a Liviu Rebreanu Általános Iskolát két tanuló is képviselte: Nagy Panna (5.D osztály) és Szövérfi Norbert László (8.E osztály). Már az országos szakaszra való eljutás is kiemelkedő teljesítmény, amely kitartó munkájukat és felkészültségüket bizonyítja. Külön gratulálunk Szövérfi Norbertnek, aki 3. helyezést ért el és tovább jutott a nemzetközi szakaszra is. Szívből gratulálunk az elért eredményekhez, és további sok sikert kívánunk.


kép innen: Bolyai Farkas Elméleti Líceum