vasárnap

Győzött az eszme!




avagy: Sajátos szavalóverseny 2018 végén



Kezdetben 16 diák részvételét terveztük, de csak az egyik negyedik osztályunkból tucatnyi diák jelentkezett. Mivel lehetett számítani a lemorzsolódásra, elsősorban a vírusok meg egyéb rossz szellemek miatt, senkit nem beszéltünk le a szereplési lehetőségről. Jól tettük, a felső légúti megbetegedések egyes osztályokban arattak. Erdőcsinádról is ezért nem érkezett meg a csapat. 

Még szerencse, hogy Szabó Eszterünk csak a verseny után betegedett meg, különben egy I. díjjal kevesebb lett volna. Örvendtünk viszont, hogy a művészetiből Dézsi Eleonóra tanárnő vezetésével végül több diák érkezett, mint amennyire november óta számítottunk. 


A versenyt két helyszínen tartottuk egy hétfői reggelen 8 és 10 között. Ez azért volt jó, mert az utolsó hét amúgy is lazább volt, és így nem kellett délután a suliban maradni.



Szavalóversenyünk fő célja az volt, hogy a diákok szokják a szereplést, ugyanakkor a múlttal is ismerkedjenek. Olyan verset kellett szavalni, mely valamilyen ideológiát közvetít, és erről az ideológiáról is kellett két mondatot mondani. Többségében kommunizmussal kapcsolatos verseket hallhattunk (de nem mindegyik volt kommunista vers).

Selyem Tamás: "Első szavunk a béke volt,/ Lenin úgy mondta ki,/ hogy megrendültek belé a Föld/ zsarnok hatalmai"

 Sipos Roland a Sztálin-kantátát szavalja


Mind a 20 szavaló diákot díjaztuk, mindegyikük választhatott magának könyvet, édességet. Ezt a Magyar Kormány által működtetett Bethlen Gábor Alapnak köszönhetjük. 

A szervezők  Albert-Buzási Margit magyartanárnő és Barabás Enikő tanítónő voltak, akik minden évben több versenyre készítik fel diákjaikat, többek között szavaló meg mesemondó versenyre is. Ők alkották a zsűrit is.

 

 Ferenczi Hanna és Apostol Cristina Kányádi Sándor Kuplé a vörös villamosról versét adják elő


I. díj
Forró-Bathó Eszter-Anna (VIII. osztály)
Kerekes Petra (IV. osztály)
Szabó Eszter (VI. osztály)

Eszter és a verse (Vöröskatona unokája vagyok)


Szabó Eszter Márai Sándor Mennyből az Angyal című versét szavalta



II. díj
Tóth Vivien (IV.)
Végh Anna Boróka (IV)
Apostol Cristina (VIII.)


III. díj
Adorjáni Hunor (VI.)
Fodor Andrea (VI.)
Csiki Tamás (IV.)
Virág Tamás (IV.)




További képek hamarosan az IDE Fb oldalán


szombat

Eklektika és szecesszió Magyarországon - az eddigi legszürreálisabb vetélkedőnk

A verseny azelőtt zajlott, mielőtt a diákok  a tanári kar előtt szerepeltek, a díjkiosztás meg utána. E miatt aztán néhány mikulásfejű fiatal is részt vett a versenyen. De nem ez volt az egyetlen különös dolog a vetélkedőn. 




 Ez volt a héten a harmadik IDE által rendezett, és BGA által támogatott vetélkedő. A verseny előtti éjszaka a következő évi pályázatot írtam, plusz egy bírósági papír után is futkosni kellett, ami nélkül nem lehetett leadni a pályázatot, s ráadásul pont ezen a héten más volt a program a bíróságon... Szóval kapkodásból, elmaradt dolgokból és hibákból a hét folyamán nem volt hiány.

 Díjazással kezdődik a verseny, mivel a szavalóverseny díjazottjai közül nem mindenkinek sikerült  a hét első felében  kiosztani az okleveleket, könyveket, édességet. 

 Hogy ne kelljen felhozni a vetítővásznat (amit szintén a BGA-nak köszönhetünk) azt találtam ki, hogy a legcsupaszabb falra vetítünk. Ez azért volt egy remek ötlet, mert egyesek majd kitörték a nyakukat a sok forgolódás, meg a fal közelsége miatt. 


Boldogok a szemfülesek, amikor véletlenül egy olyan képet mutatok, melyen egy épület felirata elárulja a választ.


Mindeközben a Butyka Adrienn által hozott, ablakban honos virágokon túl egy nyugodt világ.



És akkor megjelenik Orbán Viktor a szövetséges Szerbia miniszterelnökével

Sőt, a régi osztályom is! (kivetített kép)


De a veterán versenyzők is! (kivetített kép)

kivetített kép

Nagy örömöt vált ki, mikor egyesek két évvel ezelőtti önmagukkal találkoznak! 


Jelenlegi osztályom lelkes tagjai, Kiss Bella és Dóczi Katinka, begyűjtés közben



  És akkor most derüljön ki, hogy ki volt eddig a fotós: az, aki ettől kezdve javít. 

A kilencedikes Székely Dávid javította a javítanivaló több mint 90 százalékát. Hatalmas köszönet érte.


I. DÍJ
Cukorfalatok - Budai Beatrix és Tóth Klaudia (23 pont)

II. DÍJ

Virág csoport - Erdős Nóra és Csinádi Kriszta (22 pont)
Kékek - Borbély Bíborka és Kádár Bernadett (22 pont)

III. DÍJ
Fehérek - Suba Dorottya és Szakács Anita (21 pont)


DICSÉRET
20 pont

Kamcsatka - Porkoláb Xénia és Simon Annamária
Történelmi karácsony - Takács Renáta és Fábián Márk Ákos
Szmő - Kádár Nóra és Füzesi Norbert Szabolcs

DICSÉRET 
19 pont

A főnökök - Kilyén Borók és Talpas Emil
Kis történészek - Bock Szabolcs és Kulcsár Lóri 
Székely Dávid Fan Club - Forró-Bathó Eszter-Anna és Mătea Ramona

 Ha édesség nem is, de könyv mindenkinek jutott. Ez eddig mindig fordítva volt.

A háttérben Adrienn közli, hogy 40 lejjel kevesebb ösztöndíjt adtam át neki.


A háttérben Anita közli, hogy az ő oklevelére a Betty név került. 


A nagy csoportkép helyett kiscsoportos képek. 
A versenyen  4 osztály 34 diákja vett részt, 8 nyolcadikos, és sok hetedikes. A fényképek nagy részét Székely Dávid készítette.



Szia Baba!

kedd

A Kárpát-medence az ókortól napjainkig.

A Bernády és Rebreanu tanítónőivel másodszor rendeztünk negyedikeseknek szóló vetélkedőt.
A 2018. december 18-án megrendezett versenynek 34 negyedikes résztvevője volt, akiket felkészültségük szerint párokba rendeztünk. Ez a verseny elején dőlt el egy rövid teszt alapján.
A feladatokat kivetítettük.  A verseny után, amíg a három jelen lévő tanítónőből álló zsűri dolgozott a gyerekek tovább folytathatták a vetélkedést, a legügyesebbek édességet nyertek. Az, hogy a végén mindenki jutalmat kapott (a legügyesebbek maguk választhattak jutalomkönyvet), a Magyar Kormány által létrehozott Bethlen Gábor Alapnak köszönhető.


A Bethlen Gábor Alap kiemelt feladata a külhoni magyarság szülőföldjén történő egyéni és közösségi boldogulásának, anyagi, szellemi gyarapodásának elősegítése és kultúrájának megőrzése érdekében támogatások nyújtása. Ezért aztán rengeteg Erdélyben szervezett magyar rendezvényeknek a plakátján látható az alábbi lógó:



A vetélkedő szervezői voltak:  Barabás Enikő, Bongó Jázmin, Kozma Rozália, Marton Izabella, Moldován Leila Hava tanítónők, valamit Kerekes Szilárd történelemtanár.

A legjobbak a következők voltak:

I. Díj
Bene Attila
Kántor Kriszta
Csíki Balázs
Pálosi Adél
II. Díj        
Farkas Gyopár
Kövesdi Áron
Lackó Viktória
 Preg Tamás
III. Díj   
Keresztes Botond
Kis Hanna Sára
Dicséret     
Balog Tamás
Szabó Andor
Gyepesi Deák Levente
Veres Márk
Ráduly Eszter
Dandi Miklós Csaba
Kulcsár Balázs
Kerekes Petra
Martina Boróka
Szilágyi Hunor

vasárnap

A mi kémia versenyünk: a Ruzitska


Másodszorra rendeztük meg. A főszervező ismét Péterfy Erika tanárnő volt, aki nagyon nagy lelkesedéssel és aprólékos munkával készült a pénteki napra, még krumplit is hámozott. Ez a kísérletekhez kellett. 29 diák versenyzett egymással, általában négyen voltak egy csoportban. 





Nem egyedül voltunk, eredeti elképzelésünk, és a Bethlen Gábor Alaphoz leadott pályázatunk szerint is, a Bernády iskola kémia tanárjai társszervezők, ezért 15 diák innen érkezett. Az iskola igazgatónője, Kupán Edith kémia tanárnő, zsúfolt programja ellenére jelen volt a versenyen. 



És mit csinált Borsos Tamás a versenyen? 

Tamás: Tehát, későn szóltam a kémia tanárnőnek, hogy én is részt szeretnék venni a versenyen. Azt mondta, hogy már nem versenyezhetek, de ha lenne kedvem, akkor elmehetek segíteni. Én beleegyeztem és elmentem. A szerepem az volt, hogy segítsek a versenyzőknek. A csoportszámokat osztogattam, lapokat, zsírkrétákat, kinek mire volt szüksége. Innivalóval is kiszolgáltam őket, Colával, vízzel. Csoportról-csoportra jártam, figyeltem a munkákat, és mindenkitől megkérdeztem, hogy lenne-e szüksége valamire. A verseny végén segítettem a kémia tanárnőnek is a munkaeszközök eltakarításában. Ezután, mikor következett a díjosztás, mindenkit kiszolgáltam egy-egy könyvvel. (Tamás hosszasan köszönte, hogy részt vehetett a versenyen, ezt kivágtuk, a képeken úgyis látszik, hogy jól érezte magát titkári minőségében, tényleg rendkívül hasznos volt a jelenléte)



A verseny annyira megtetszett a tanárnőknek, hogy megegyeztek, hogy a következő évben is lesz folytatás. De nem csak ők érezték jól magukat.




Moldován MárkSzerintem nem volt olyan nehéz a verseny. Az élelmiszerekről volt szó benne.Volt olyan feladat ahol ki volt hagyva rész egy szónak, és be kellet helyettesíteni. Volt egy a,b,c-s feladat. Volt egy matekos feladat és egy kísérletes feladat.




















A magyarországi támogatásnak köszönhetően a vetélkedő végén minden versenyző kapott édességet, és egy kisebb könyvet. A három díjazott csoport pedig ennél többet. 

I. DÍJ

Demeter Norbert (R)
Mătea Ramona (R)
Ötvös Timea (B)
Takács Viktória (B)

II. DÍJ

Csősz Andrea Gabriella (B)
Miclea Andrea Szidónia (B)
Nagy Ferenc (B)
Szilágyi Norbert (R)
Tóth Klaudia (R)

III. DÍJ

Forró-Bathó Eszter-Anna (R)
Kulcsár Lóránt Csaba (R)
Miholcsa Gyula (B)
Tóbiás Noémi (B)


  











További képek az Iskola a Dombon Egyesület FB oldalán.