vasárnap

Szabó Eszter első lett a kreativitás vetélkedőn!


Nem tudom, hányszor vett részt kövesdombi diák ezen az eseményen, de ez volt a tizedik. A vetélkedőre Marosvásárhelyen, a Bolyai Farkas Elméleti Líceum és a Keresztelő Szent János Plébánia szervezésében került sor 2018. április 20-án és 21-én. 12 versenykategória volt, többek között rajz, sport, fotó, bábjáték/ dramatizálás, zene.


Tőlünk az ötödikes Szabó Eszter harmadszor vett részt rajta, és szavalat kategóriában meg is szerezte az első díjat! Reményik Sándor "Egy lélek állt..." című versét szavalta. Két évvel ezelőtt is első lett.



Iskolánkban van néhány diák, aki egy évben több versenyen is részt vesz. Eszter is közéjük tartozik.

          





szerda

I. díjas bábu döntögetők

Iskolánk nemrég nyugdíjba vonult tanárától, Bató Domokos matektanártól kaptuk ezt a hírt:

2018. április 12. és 13-án Kolozsváron zajlott a női ifjúsági tekecsapat bajnokság, melyet az Elektromaros-Romgáz csapata nyert meg. A csapat egyik tagja az iskola nyolcadikos tanulója, Szabó Júlia Emese.

Gratulálunk Júliának és a tanúr úrnak is, hisz az ő lánya, a Bernádyba járó Bató Kati is tagja a győztes csapatnak.