csütörtök

A kezdet

A 2012/2013-as tanév megnyitója a korábbi évekhez képest példás rövidségű volt. Adina Maria Chirilă igazgatónő és Demeter Erdei Zoltán aligazgató a hagyománynak megfelelően két nyelven köszöntötték a diákokat. A nagyobbak sajnos szanaszét álldogáltak az udvaron, mivel kijelölt helyüket az elemisek szülei elfoglalták. 
Az idén először - s valószínű, hogy utoljára - felkészítő osztály is indult. E miatt ismét van délutáni oktatás. Viszont a korábbi évek gyakorlatával ellentétben, most nem elsősorban a magyar osztályok kerültek délutánra, hanem az összes ötödikes. 
A magyar ötödik osztályok közül az egyik sport osztály lett. Osztályfőnöke Ferencz Éva testnevelés tanárnő: "1978-ban végeztem az egyetemet, atlétika szakosításom van. 9 evet dolgoztam Dicsőszentmártonban, ahol atlétika szakosztalyokat készítettem fel,1987 után kerültem be Vásárhelyre, 9 évet a sportiskolában tanítottam, ugyancsak atlétika szakos osztalyokat. 1999-ben kértem áthelyezésemet a 15-ös iskolába, amely aztán összeolvadt a 17-es iskolával és így keletkezett a nagy Liviu Rebreanu Gimnázium. Szerintem igazából a diakokat az iskolán kívül lehet jobban kiismerni, ezért sok tevékenységet szervezek velük.Nem csak tanítani, hanem nevelni is kell a gyerekeket..."






Az egyik felkészítő osztályunk tanító nénije Szász Réka, aki húsz éve van a pályán. 1995-ben befejezte tanulmányait a Sárospataki Comenius Tanítóképző Főiskolán, aztán tíz évet a Dácia Gimnáziumban tanított step by step programmal. 2010 óta van a mi iskolánkban.




Fényképek: Ferencz Éva, Kerekes Szilárd