kedd

Itt járt István bácsi!






1888-ban, tehát még ama boldog monarchiabeli időkben játszódik az Móricz Zsigmond által írt "Február hol a nyár" című elbeszélés, amely egy sonkáról és egy kosárnyi tojásról szól.



Eme történet elevenedett meg Majláth Gabriella tanárnő jóvoltából a VI. D osztályban, egy  dramatizálás alkalmával. Nagyon jól sikerült, ügyesek voltak a diákok. Forgatókönyvet, kellékeket, plakátot, fiktív meghívót, mindent ők készítettek elő hétfőről keddre. Aki nem kapott szerepet, az élménybeszámolót írt Itt járt István bácsi címmel - mesélte a tanár néni. 


képek: Majláth Gabriella

hétfő

Nemzeti ünnep

A nemzeti ünnepek iskolában való megünneplése a 19-század végén kezdődött, azzal egy időben, hogy az utcákat és tereket nemzeti hősökről kezdték elnevezni, és szobrokat avattak a tiszteletükre. A dualizmus kori népiskolákban az ünneplésben a pedagógusnak jutott a fő szerep, a megemlékezés  sokszor csak abból állt, hogy elmondott, felolvasott egy terjedelmes beszédet, s esetleg néhány diák elszavalt egy-egy versikét. Jobb esetben színdarabot adtak elő a diákok, mely rendkívül didaktikus jellegű és patetikus volt.

Napjainkban elterjedt, hogy nemzeti ünnepek alkalmával versenyeket szerveznek a diákoknak,  ezáltal téve számukra érdekessé és emlékezetessé az ünnepnapot. 

Ilyen versenyt szervezett iskolánk magyartanárnője, Majláth Gabriella több osztályban, melynek témája a pesti forradalom kitörése és Petőfi költészete volt.  A versenyszámok között volt szavalás, kimittudjobban, és fali függvények készítése, ezek közül sok ki is került a falra, ott ahol volt hely. A diákok büszkén pózolgattak munkájukkal, a tanár néni meg azt mondta, hogy mindenki ügyes volt, de saját osztálya volt a legügyesebb... 











péntek

Vallomások a fehéregyházi tábortűznél






Akik március 14-én az alsóvárosi templomba látogattak, azok megtekinthették az Imreh Jenő segédlelkész által 
rendezett misztériumjátékot. 
 

A kis darabban iskolánk néhány jelenlegi tanulója is szerepelt: Kilyén Tamás (közkatona), Szabó Tamás (Bem apó), Szász Csongor (Vörösmarty). Örömmel fedeztük fel a színpadon egykori tanítványainkat is: Csorbai Zsuzsannát, Nagy Lehelt, Ravasz Attilát, Szederjesi Robit.






Az emlékező műsort Peti András, Marosvásárhely alpolgármestere is megtisztelte jelenlétével, és rövid beszédében arra is kitért, hogy mennyire fontos március tizenötödikének  közösségben való megünneplése. 


csütörtök

Légióban, idegenben




Már egy ideje, tervezem hogy iskolánk egykori tanulói is megjelenjenek a blogon. Egyesek közülük elég nagy utat tettek meg. Itt van például a 21 éves Graur Szabolcs, aki miután minket elhagyott, az Avram Iancu-ban tanult tovább, majd a tavaly nyáron Franciaországba utazott azzal a céllal,  hogy  az 1831 óta fennálló idegenlégió tagja legyen. 

A facebookon figyelem már egy ideje, amint büszkén osztja meg légiós emlékeit, itt tettem fel kérdéseimet is, melyekre szinte azonnal lelkesen válaszolt, még többet is mesélt volna, csak épp hajón tartózkodott, és nagyon akadozott az internet. 



több mint 5 kilós fegyver

Légiósnak csak azt veszik fel, aki jó fizikai 
kondícióban van, képes fegyelmezetten viselkedni, megfelelő intelligenciával rendelkezik, és egészségesnek találtatik. 



Szabolcs Nîmes-ben szolgál, a második idegen gyalogos ezredben, hatan laknak egy szobában, melyben mindenkinek van egy ágya és három szekrénye. A körülményekkel elégedett, viszont a szabályok szigorúak. A kiképzés első része négy hónapig tartott és nehéz volt: ezalatt nincs kimenő, nincs szabadidő, a bezártság érzése nagyon megterhelő volt. Miután viszont átkerült a harci alakulathoz, hétvégekre szabadságot kap (feltéve ha nem osztják be őrségbe). Ezalatt gyakran utazik, sokszor ingyen is viszik őket. Hétköznapi munkaideje azonban reggel öttől este nyolcig tart.







Kérdésemre, hogy mikor döntötte el, hogy katonaember lesz, ezt válaszolta: "Az egész még kiskoromban kezdődött. Mint minden kisgyerek, én is hős akartam lenni, hát eldöntöttem hogy katona leszek, csak én ki is tartottam az álmom mellet. 2001-ben terrorista támadás érte Amerikát, repülőt vezettek az ikertornyokba. Ez volt az a pont, mikor azt mondtam én katona kell hogy legyek, és olyan emberek ellen akarok küzdeni, akik ezt tették."


Szabolcs facebookos képei vidám hangulatot árasztanak, jól érzi magát a légióban. Az 5 év lejárta után megújítaná szerződését ''mert szeretem és nekem való"- írja.






szerda

Fürkész - megyei szakasz


Majláth Gabriella magyar szakos tanárnőnk tájékoztatása szerint az idei  Fürkész helyesírási és nyelvhelyességi verseny megyei szakaszán iskolánkból a következő tanulók vettek részt. 


Asztalos Cynthia Evelyn (V.D)  
Graur Medárd (VI. D) 
Ruszi Blanka (VI. D) 
Tőkés Bence (VI. D) 
Vajda Henrietta (VI. D)
Forró-Bathó Ákos (VII. E)
Ozsváth Orsolya (VII. E)
Bartha Evelyn (VII.G)
Dávid Adrienn  (VII.G) 
Burján Eszter (VIII. D) 
Hajdu Evelin (VIII. D) 
Márton Tímea (VIII.D) 


vasárnap

Magyar hősök iskolánkban


Abban az időben születtek, illetve voltak ifjak, amikor a Román Televízió műsora egyre csak sorvadt, végül a hétköznapi 3 óra műsoridőbe már nem is fért bele rajzfilm. Az a marosvásárhelyi gyerek, aki televíziót akart nézni, elment a Partiumba valamelyik rokonához, vagy magára zárta egy félixfürdői szálloda ajtaját, és a Magyar Televízió műsorát figyelte. Onnan aztán tudomást szerezhetett e mesebeli hősökről.

Álljanak tehát a dicső múlt nagyjai a falakon, és onnan nézzenek le reánk elszántan, csodálkozva, szomorúan, haragosan, számonkérően,  megbocsátóan és reménykedve.

Erre most azért (is) lesz szükség, mert a Comenius program keretén belül hamarosan vendégeink érkeznek néhány külföldi iskolából, például a magyarországi Jáki Nagy Márton Általános Iskolából. Sulink folyosóin minden vendégországról ki lesz függesztve majd egy méretes tabló, így Magyarországról is. Ezen helyet kapnak majd az alábbi személyek. 



 Gusztáv (1964) Rendezők és írók: Dargay Attila, Nepp József, Jankovics Marcell


 Mazsola  - bábsorozat (1969), írta Bálint Ágnes 
a Mézga család (1969) Rendezte Nepp József és Ternovszky Béla, forgatókönyvírók: Nepp József, Romhányi József


 Dr. Bubo, Ursula nővér, Teknőc Ernő, a küldönc, az 1974-ben indult Kérem a következőt sorozatból, melyet Nepp József és Romhányi József írt, rendezői pedig Hernády József, Nepp József, Ternovszky Béla voltak




Vizipók-csodapók (1976) - író Kertész György, rendezők: Szabó Szabolcs, Szombati-Szabó Csaba






 Süsü 1976 (rendező: Szabó Attila, író: Csukás István)







 Sebaj Tóbiás (1983), rendezte és tervezte: Cakó Ferenc 



 Grabovszky a  Macskafogóból (1986), rendezte Ternovszky Béla, író: Nepp József

 Pom-Pom (1980), rendezte Dargay Attilla, rajzolta Sajdik Ferenc, írta Csukás István



 Ferenc József mint osztrák császár és magyar király - Előbb a tánc, azután a lakoma (1984) - a Magyar Népmesék sorozatból, rendezte Jankovics Marcell



 Kecskekatonaság (K. u. K.) -  1989, a Magyar Népmesék sorozatból, rendezte Jankovics Marcell  


Kihirdettetik tehát: az az ötödikes, hatodikos, hetedikes és nyolcadikos diák, aki tehetségével hozzájárul a tabló díszítéséhez, számíthat arra, hogy jó néhány plusz pont üti a markát. 

Maximum két képpel lehet beszállni a versenybe, a Művészeti Iskola ötödikesei fogják eldönteni, hogy melyek a legjobb rajzok. A rajzot egy A4-es lapra kell elkészíteni, jobb alsó sarkában szerepeljen az alkotó aláírása. Nem a fenti képeket kell lemásoni, és le lehet rajzolni más rajz-, gyurma- illetve bábfilmfigurákat is (pl. Mirr-murr a kandúr, Frakk, Vuk, a kockásfülű nyúl, Kukori és Kotkoda, Zénó, Auguszta, Leo és Fred, Mikrobi, a nagy Ho-ho-horgász, Kiváncsi Fáncsi, Krisztofóró, stb.) Egy kikötés van: legalább 25 évesek legyenek.