hétfő

Elsők az országos KAV-on!

Nagy volt az öröm szombat este Albert-Buzási Margit tanárnő 3 fős ötödikeséből álló csapatában. Nagy Szilvia Bella, Szabó Eszter, Tamás Kristóf nem először ügyeskedtek országos vetélkedőn ebben a tanévben (lásd: Betűk árnyékában). Hosszú és kemény felkészítés-felkészülés előzte meg ezt a győzelmet, melyben a tanárnő és gyerekek mellett a szülők is részt vettek.

És jó hosszú lett Eszter beszámolója is, íme részletek belőle:


A RÚNÁK ÁRNYÉKÁBAN ASSZONYPATAKÁN

Május 10-én csütörtökön a csapatunk a harmadik óra után hazafelé indult, hogy elkészüljön az induláshoz. Úticélunk Asszonypataka volt, mostani nevén Nagybányára. [...]



Péntek reggel hosszú készülődés után a magyartanárnőnkkel a Híd utcai református templomban hallgattuk végig a Magyar Nyelv Napjai ünnepélyes megnyitóját [...]


Ezután a Német László iskolában sor került a Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Vetélkedőre, ahol 11 csapat mérte össze tudását. 16 anyanyelvi fejtörő volt, köztük anagramma játékok, szóegyenletek, melyek kisebb nagyobb fejtörést okoztak csapatunknak. A feladatok után a dramatizálás következett. Az utolsók között kerültünk sorra. Sok szép színdarabot láttunk, emiatt inunkba szállt a bátorságuk, de összeszedtük magunkat, és előadtuk az 1848-as forradalom kitörésének kezdetén a Bolyai Farkas és a marosvásárhelyi református kancellisták óráján történt eseményt.

A verseny lejártával vettem csak észre, hogy milyen szép is ez az iskola. Folyosóját tulipános motívumok díszítik, amit a tanárok és diákok közösen festettek. A falakon pedig elbűvölő projektek. [...]


Szombaton 18 órától kezdődött a díjkiosztó ünnepély. Izgatottan mocorogtunk a színház székein, türelmetlenül vártuk az eredményt. Örömkönnyekkel átitatott arccal léptünk a színpadra, hogy átvegyük az első díjjal járó oklevelet és jutalomkönyveket, valamit az érmet.

Köszönjük felkészítő tanárunknak, Albert-Buzási Margitnak eme felejthetetlen élményt.


És hogy mennyire felejthetetlen volt az élmény, arról a sok kép is tanúskodik. A résztvevő diákokat és tanárokat nagyon sok helyre elvitték a szervezők. Voltak Koltón, a Teleki kastélyban, táncházban, bányamúzeumban, planetáriumban, Misztótfaluban a pénzverdénél, a festőiskola kiállításán, és a Szent István toronyba is felmásztak.





Lásd még: Krónika, Anyanyelvápolók Országos Szövetsége

A tavalyi országos versenyről itt olvashatsz: Szóforgató Adrienn, Dávid és Eszter



Budai Beatrix: Hajrá Arankák!

2018. április 24-én Szent György napja alkalmából egy szoborvadászat nevű versenyen vettünk részt mi, a VI. d pár diákja. A verseny a Megyei Könyvtárba volt megrendezve 14 órától. A felkészítő tanárnőnk, Albert-Búzási Margit beavatott mindenbe minket. A helyszínen három csapat volt három különböző iskolából. Mindegyik csapatnak más-más szoborról kellett információkat keresnie, ahonnan csak tudott.

Csapatunk (Gligor Orsolya Magdolna, Borbély Rebeka Bíborka, Talpas Emil Krisztián, Kertész Stefánia,  Budai Beatrix Nóra) Aranka György szobrát kapta.

Köszönjük, hogy részt vehettük a versenyen.







Megjegyzés: ez az az osztály, ahol a legtöbb olyan diák, van akiknek már összegyűlt a 100 tízese ebben a tanévben. A teljes listáért kattints IDE (megjegyezte: K. Sz.)

kedd

18 éveseknek! És azoknak, akik az elkövetkező években 18 évesek lesznek.


A lényeg: az idei évtől lehetőség nyílik egy hónapig ingyen vonatozgatni 1-2-3 országban azoknak akik, június elsején már vagy még 18 évesek. Csak meg kell pályázni. (Ha nem nyersz a pályázaton, akkor is megteheted, csak pár száz euróba kerül).



 Részletekért kattints IDE

A program célja, hogy országokat, kultúrákat, nyelveket, ismerj meg, mert az Európában terjedő populizmus blabla, stb... Tehát ilyen szellemben kell majd a pályázatot megírni.

A valódi cél persze az hogy az Interrail kapjon egy nagy reklámot, és 15 ezer 18 éves költse el a szülei pénzét szállásra. Ezért a pályázatba nehogy azt írd be, hogy a németországi rokonodnál fogsz lakni.

Ha nincs ismerősöd  külföldön, akinél megszállhatnál, a legjobban akkor jössz ki, ha a bázisod (ahol a legtöbbet alszol) Magyarország, esetleg Lengyelország, Csehország, Szlovákia valamelyik határmenti településén lesz. Ezekben az országokban ugyanis legalább kétszer olyan olcsón kaphatsz szállást, mint nyugatabbra.

Aki ezt az utazást kitalálta persze nem buta. A kiírásban ugyanis az van, hogy csak négyszer lehet olyan utat megtenni, amely határokon visz keresztül.

Ezért az egyik ideális (legolcsóbb)  terv a következő:

1) Négyes-ötös csoportokban pályáztok (nagyobban nem is lehet), valaki közületek tud vezetni, s autó is a rendelkezésére áll. A pályázatba beírjátok Magyarországot és Ausztriát, esetleg Németországot (vagy Németország helyett Olaszországot).

2) Sikeres pályázás esetén többnyire egy határhoz közeli  magyar településen száltok meg (pl. Sopronban ebben a kollégiumban). Valaki naponta átvisz a határon Ausztriába a legközelebbi falusi vonatállomásig. (falusi vasútállomáson, vagy közelében ingyen parkolhatsz) A pályázatba persze azt írjátok, hogy ausztriai hostelekben, ifjúsági szállásokon szálltok meg, ahol különböző fiatalokkal fogtok megismerkedni.

3) A rendelkezésre álló idő nagy részében Ausztriában csavarogtok, élelmiszert inkább Magyarországon vegyetek (a kenyér, a zöldség és a gyümölcs sokkal olcsóbb).



Ne feledd, ez egy soha vissza nem térő alkalom. A vonat a legtöbb szempontból veri a többi közlekedési eszközt, különösen ha  ingyen van. Amellett hogy biztonságos és gyors, hatalmas előnye az autóhoz viszonyítva, hogy nem kell méregdrága parkolódíjat fizetni, miután kiszállsz belőle egy nagyobb településen. Egy közepes nagyságú város esetén a vasútállomásról maximum fél óra alatt kényelmesen begyalogolhatsz a központba. Bécs esetén a metróknál található automatákból vehettek különféle bérleteket, akár egy hétre is.



Néhány javaslat győztes pályázás esetén:

Szállás keresése - magyarországi szállás esetén a szallas.hu-t, más országok esetén a booking.com-ot hasznáhatod. 

A szabad ég alatti alvást - bár kipróbáltam - nem ajánlom, a vadkempingezést büntetik.

Ingyenes mellékhelységgel Nyugat-Európában nagy áruházakban (Bécsben ITT), temetőkben, vasútállomásokon találkozhatsz.


Sok sikert!