csütörtök

Hídon túli mesék


Az idén a Kriza Jánosról elnevezett mesemondó és balladaéneklő verseny megyei szakaszát az  Alexandru Ioan Cuza Általános Iskola második emeletén tartották meg. Ez az iskola is egy vegyes iskola, már olyan értelemben, hogy van román és magyar tagozat is (most úgy tettem, mintha nem tudnám, hogy Vásárhelyen nincs magyar általános iskola) 






Az erre érzékenyek megelégedéssel nyugtázhatták, hogy még megvan azon magyar feliratok egyike, amit a CEMO helyezett ki.








Ami magáról a versenyről elmondható: a gyerekek és a szervezők egy nagyon kellemes hangulatú délutánt varázsoltak. Az előadások színvonala minden bizonnyal megérdemelt volna egy olyan helyszínt, ahol egy nagyobb nézőközönség is elfér. Persze ennek az lett volna a hátulütője, hogy a gyerekek egy jelentős része még jobban izgult volna.  Borbély Rebeka Bíborka, hatodikos diákunk kezdeti habozása, hogy jöjjön-e vagy sem a versenyre, szintén az izgalomnak tudható be. Verseny alatt viszont senkinek sem remegett a hangja. 






Diákjainkat Albert-Buzási Margit tanárnő készítette fel mesemondásból, énekből pedig Józsa Hajnalka. Fontos szerep jutott az otthoni tükörnek is, és nem utolsó sorban a nem alaptalanul büszke szülőknek.




 Balló Nikolett, Borbély Rebeka Bíborka, Fodor Andrea, Bálint Andrea, Szabó Eszter és Albert-Buzási Margit tanárnő




Apróbetűs rész: Talán nem ártott volna, ha a díjazottak magyar nyelvű oklevelet kapnak, még akkor is, ha azon nem szerepel a tanfelügyelő neve és aláírása.



Fényeképek: Kerekes Szilárd, Szabó Ferenc József