szombat

Jó tudni!



12,82%  - a megyei tantágyverseny hatodikosaiból ennyi jött a kövesdombi általános iskolából! 
A hetedikesek majdnem fele lány volt, a mi 2 hetedikesünk 100%-ban fiú volt!

Na akkor most elölről s komolyan: március 9-én zajlott a magyar történelem tantárgyverseny. 78 csapat (39 hatodikos és 39 hetedikes) gyűlt össze a megyéből itt:

 




Tőlünk 6 csapat jelentkezett a versenyre, ebből a legtöbb (4) a VI. e. osztályból. Mindenki szép eredményt ért el, sajnos az idei évtől csak 1 csapat juthat el az országos megmérettetésre. 




Nagy öröm viszont, hogy Bene Hunor és Simon Dávid harmadikok lettek, és ezért hivatalosak  a tavaszi vakáció előtti megyei díjazásra. 

Futólag megemlítjük még Tamás Kristófot és Szabó Esztert, akiknek az a szokásuk, hogy mindenféle országos vetélkedőre járnak. Ezt a szép hagyományt most tovább folytatják, mivel ezen a versenyen is elsők lettek. (Kristóf a Simonyin is első lett, erről még nem számoltunk be).

Magyar történelem tantárgyversenyt most szerveztek harmadszor Romániában. A tavalyelőtt két csoportunk, vagyis négy diákunk jutott el az országosra, ahol díjakat is szereztek:Török Adrienn, Papp Tessza, Mătea Ramona Forró-Bathó Eszter-Anna (ő második lett múlt héten a megyei Simonyin, erről sem számoltunk be). Lásd még: Népújság




 






Képek: Kedei Előd és Kerekes Szilárd