péntek

Részletes beszámoló termékmegjelenítéssel



 1) Vetélkedő Székely Dávid nélkül?


Nincs. Aki nem tudná, Dávid néhány hónapja kilencedikes Bolyais. Amíg hozzánk járt szokása volt, hogy a vetélkedők végén, a közös fotózáson meglobogtatta kedvenc csokiját, amit amúgy csak a versenyzők legügyesebb harmada kaphatott. Most nem versenyezni jött, hanem segíteni. Ő volt a fényképész, és az egyik javító.


2) Miből élünk?

Hát... nem a csokiból, pedig Dávid  mindig előkelő helyen végzett, tehát a csoki is mindig ott virított a képeken. Mindhiába. A csokigyár még nem figyelt föl ránk. Helyette vetélkedőink többségére, erre is, a magyar kormány által működtetett Bethlen Gábor Alap adott pénzt. De Király Istvánnak köszönhetően kaptunk könyveket a Mentor Könyvek Kiadótól is, ezért erről a versenyünkről mindenki legalább egy könyvvel tért haza. És Dávid kedvenc csokijából is kapott minden versenyző.


3) Miről szólt a verseny és kiknek?

Mivel magyar történelem tantárgyversenyből nincs helyi szakasz, ezért az Iskola a Dombon Egyesület pályázott egy olyan, hatodikosoknak szervezett versenyre, mely segíti a felkészülést a megyei szakaszra, igaz az anyag művészeti, kulturális részére koncentráltunk.

4) A szervezők:

Högyes Katalin (Művészeti Líceum, 7-es számú Általános Iskola, Schiller)
Kerekes Szilárd (Kövesdomb)
Kovács Károly (Erdőcsinád)
Székely-Varga Mária Melinda (Küküllődombó)


4) Hol volt? (hol nem volt, és miért)

Nem nálunk, a kövesdombi hatodikosok ugyanis, elmúlt idők hatodikosaival ellentétben,  csak mérsékelten rajongtak az eseményért, különösen ami az egyik hatodikot illeti,  ahol sem mézes madzaggal sem lasszóval nem tudtam 3-nál több diákot elhurcolni a versenyre. Kerek-perec megmondták, ne erőlködjek, úgysem jönnek többen. A tőlük érkezőkkel kapcsolatban viszont meg kell említeni, hogy két régebbi jelentkező, Bene Hunor és Simon Dávid úgy jött el, hogy 2 órával korábban még angolból versenyeztek. Sipos Roland pedig, aki egy nappal a verseny előtt iratkozott fel, az egyéni megmérettetésen maximális pontszámot kapott.

A házigazda a legtöbb diákot beszervező Högyes Katalin tanárnő lett. A Körtesi Sándor által vezetett 7-es iskolába, a város túlsó végébe, amúgy is már szinte haza járunk, több vetélkedőnket szerveztük már náluk.





5) Hányan voltunk?

  22 hatodikos versenyző, és egy hármas létszámú nézőközönség (ez utóbbi tőlünk, a 6 D-ből).



6) Milyen volt a verseny?

Természetesen nagyon jó, azon túl pedig úgy zajlott, hogy a feladatok ki voltak vetítve, a két fős csoportokba rendezett fiataloknak pedig rögtön kellett írásban válaszolniuk a kérdésekre. De volt bekiabálós feladat (elnevezés a jelenleg nyolcadikos Forró-Bathó Eszter-Annától) is, ami azt jelenti, hogy, aki tudja a választ, az megpróbálja a többieknél hamarább mondani.



7) A díjazás
 
Amint már említettük, mindenki kapott könyvet és csokit, de volt, aki két könyvet kapott: az egyéni verseny során  maximális pontszámot elért 4 diák,  Kis Beatrix Debora Küküllődombóról, Sipos Roland, aki egy napot készült a versenyre, Tamás Kristóf, akinek igazából nem is kéne iskolába járnia, inkább egyes tanároknak kellene továbbképzőt tartania (pl. nekem), és Donáth Kadosa, aki a  hetes iskolába jár és a Kristóf barátja.

Először ők választottak könyvet, aztán sorban a többiek, vagyis a csoportos vetélkedő dobogósai, a dicséretben részesülők, majd a többiek.



Az alábbi táblázatban a kövesdombi iskola diákjai vannak kiemelve.

Helyezés
Csapatnév
pontszám
Diákok neve
I. Díj
Csoadaszarvas-íjászok
14
Donáth Kadosa és Tamás Kristóf

2
Bene Hunor és Nacovici Barbara
II. Díj
A magyar koronák
13,5
Szabó Eszter és Tóth Kinga
III. Díj
Jelesek 3
12
Irsai Zsanett Anna és Simon Dávid
dicséret
Miniszterelnökség
10,5
Bíró Balázs és Mureșan Mónika
Aranycsapat
8,5
Balázs-Fülöp Zsuzsa és
Kun Péter-Zsolt
Okosok
8,5
Kis Beatrix-Debora és Sipos Roland
Mizo
8
Balázs-Petz Margit és Butyka Adrienn



8) További képek itt , valamint az Iskola a Dombon Egyesület FB oldalán.