vasárnap

Miért küldték el az öregembert a háztól? (Nem fogod elhinni!)

Hát... mi is igyekszünk időnként figyelemfelkeltő, szenzációhajhász, elgondolkodtató és megható címeket kitalálni, bár ezt nem mi találtuk ki.

Ez volt ugyanis az egyik kérdés Az öreg ember és a pokróc című népmeséből, azoknak az ötödikeseknek, akik részt vettek a MIKES KELEMEN MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM TANTÁRGYVERSENY megyei szakaszán, amit március 5-én tartottak a Bolyai Farkas Líceumban. 

 

Tăurean Laura (már csak egykori) és Pintyi Brigitta tanítványaink

 

Az ötödikeseknek szövegértelmezésen kívül még ki kellett egészíteni a már említett mesét.

Zelk Zoltán négy évszakról szóló meséje kapcsán is hasonló volt a feladat, annyi különbséggel, hogy itt a történetnek csak az elejét ismertették a diákokkal. (az egész mesére a kíváncsiak itt olvashatják el: Új mese a négy vándorról)


Forró-Bathó Eszter Annának inkább a nyelvtani feladatok tetszettek, hiszen korábban ezekkel kapcsolatban volt sikerélménye (Anyanyelvi Vetélkedő, Fürkész) Két osztálytársával  Pintyi Brigittával és Kozma Orsolyával vesz részt az idei versenyen

 

A hatodikosok Kányádi Sándor (Táltos madár) és Bálint Ágnes (A pirosszoknyás kisasszonyok) szöveget kaptak, az ezekkel kapcsolatos feladatok olyanok voltak, mint az ötödikeseknél.

 

 Tőlünk a hatodikosokat a képen látható Magyari Beáta, Szilágyi Karina valamint Török Adrienn képviselte

 

Szintén a hatodikosok feladatai voltak az alábbiak, lehet próbálkozni a megfejtéssel! (A mi megfejtésünk a következő kép alatt)


I. Mond másképpen mégpedig olyan szólással, amelyben a fa szó szerepel:

1) Csínyt követett el.

2) Nehéz dologra vállalkozott.

3) Saját magának árt.

4) Erős, edzett kitartó ember.

5) Belevész a részletekbe.


II. Keresd meg a megadott szavak rokon értelmű megfelelőjét. Olyan szavakat keress, melyek csak az első betűjükben különböznek egymástól pl sokszínű lopós madár: tarka szarka


a) csúnya disznócsapat

b) zokogó döntéshozó

c) butuska egérvadász

d) dühödt szőlőt és kukoricát örző ember

e) mutatós festmény


 Kacsó Tünde marosvásárhelyi tanítónő átveszi a dolgozatot

I.

1) Rossz fát tett a tűzre.

2) Nagy fába vágta a fejszéjét.

3) Maga alatt vágja a fát.

4) Kemény fából faragták.

5) Nem látja a fától az erdőt.


II.

a) ronda konda

b) síró bíró (mivel a döntéshozó szó nem bírót jelelent a magyar nyelvben hanem országgyűlést, parlamentet, jobb lett volna ítéletet hozót íni a feladatban)

c) csacska macska

d) bősz csősz

e) szép kép

 

 
Iszlai Virág a segesvári Aurel Mosora Általános Iskola hetedikes tanulója, harmadszorra jutott tovább a megyei tantárgyversenyen, iskolájából az idén 3 ötödikes, 1 hatodikos, 3 hetedikes és 1 nyolcadikos jött el a megmérettetésre. Náluk 2-2 osztály van felső tagozaton.