szombat

Madárkák és tehetséges gyerekek

                Február derekán a  III. osztályos diákokra került a sor, hogy megmérettessék és bebizonyítsák ügyességüket az iskolánkban megrendezett Versmondó verseny körzeti szakaszán.
A szervező tanító nénik versenyfelhívására, huszonegy verskedvelő gyerek adta le jelentkezését. Hét iskolából érkeztek az igen jól felkészült, tehetséges kisiskolások, szüleik és tanítónőjük kíséretében.

               Játékos keretbe helyezték a szervező tanító nénik a vetélkedést, hazánkban telelő madárkák neve alatt szerepelhettek a verskedvelő diákok. Iskolánk ''madarásza'', Jánosy Zsuzsanna tanítónő, és a Madárétterem ''tulajdonosa'', Bajkó Zsuzsa tanítónő, fogadta a versenyző ''kismadarakat''. A, csak télen működő, Madárétterembe akkor léphettek be az eledel után kutató kis ''csicsergők'', ha fizetség fejében elszavalnak egy gyerekverset.

          Tetszett ez a feladat az ''égivándoroknak'', hiszen hónapok, hetek óta készültek erre a kihívásra. Szavaláskor a  kisdiákoknak figyelniük kellett a helyes hanglejtésre, hangerősségre, légzéstechnikára, ritmusra, az idővel való gazdálkodásra, természetes mimikára, a non-verbális eszközök mérsékelt használatára. Az étterem "alkalmazottjai'', a szakácsok, pincérek, kukták, azaz a zsűri tagjai, különös figyelemmel követték a szavalásokat, hiszen ők azok, akik a legfinomabb falatokkal jutalmazzák azokat a kismadarakat, akik a legügyesebben adják elő a verseiket.



         Megismerhettünk néhány különlegesen szép, hazánkban élő madárfajt: süvöltő, csíz, kék cinege, meggyvágó, fenyőpinty, széncinke, citromsármány, szőlőrigó, ökörszem (íme néhány madárka, a teljesség igénye nélkül)

          

         




        A kisiskolások remekül kiállták a próbát, ez nehezítette az öttagú szavazó bizottság munkáját. 

Mihály Csongor bábszínész, Kis Rozália, Kali Hajnal, Fazakas Panni tanítónők, valamint Majláth Gabriella magyar szakos tanár kiértékelte a vetélkedőt. 





Dicséretben részesültek a következő tanulók: 

Lőrincfalváról Iszlai Ildikó
Karácsonyfalváról Tróznai Noémi és 
Marosvásárhelyről Fodor Andrea, aki gimnáziumunk tanulója, tanítónője Cseke Tünde.  

A III. díj iskolánk kisdiákját, Szabó Esztert illette,  tanítónője Szász Réka.

A II. helyezett Balló Nikolett, ugyancsak a gimnáziumunk tanulója, Szász Réka tanítónő irányítása alatt.

I. díjjal büszkélkedhetnek Cseke Tünde tanító nénink diákjai: Lőrincz Zselyke és Adorjáni Hunor.



A versenyzők a  következőképpen számolnak be az élménydús februári délelőttről:

''Beléptünk az iskolába. Ott felírtak a versenyzők közé, és szépen felballagtunk a lépcsőn egy osztályterembe. Összefutottam az egyik osztálytársammal, Hunorral. Ő is részt vett a versenyen. Találkoztunk a tanító nénivel, aki jó tanácsokkal látott el. Egy kis idő múlva áthívtak egy másik terembe minket. Elfelejtettem említeni, hogy kaptunk egy kitűzőt, amin egy szám volt, egy madár képe és neve. Bejött egy tanító néni és bemutatta a Madáréttermet. A vendéglőbe az volt a belépő, hogy kellett mondani egy verset. Ez nagyon tetszett nekem :) . Én a 13. süvöltő voltam. Szépen jöttek sorra a számok. Nem voltam megijedve, amikor én következtem. Kiálltam és elmondtam a versemet. A zsűri meg pontozta. Mindenki verse tetszett. Huszonegyen voltunk. Miután 11 gyerek elmondta a versét kacsatáncoztunk. 
Kétszer leroptuk, aztán következett a másik tíz gyerek. A 22. versenyző nem is gyerek volt, hanem a tanító néni, a madarász. Ezen mindenki jót nevetett.


       Miután mindenki elmondta a versét átmentünk egy másik terembe, kézimunkáztunk. Szép kis madárkákat készítettünk. Nagyon cuki!
 De ezután jött a legfinomabb része a vetélkedőnek, a pizza. Mert pizzáztunk!  Volt vagy négy óriási pizzásdoboz, és természetesen volt benne pizza is...., mert milyen lenne, ha csak doboz volna, s pizza nem?
       Megnéztük a Csudamadár című magyar népmesét. Jó volt.
       De jött a várva várt eredményhírdetés. Izgultam. Sajnos kiestem, de kiemelt dicséretet kaptam. Bár el voltam szontyolodva, de sok tapasztalatot gyűjtöttem és jól szórakoztam. Így emlékem is lesz. Három szóval összefoglalva: Nagyon jó volt.
      Köszönöm mindenkinek, hogy meghallgatott. Puszi''   Fodor Andrea. III.E osztály, Cseke Tünde tanítónő



'' Bementem a terembe a többiekhez. Ültem a széken stresszesen, amikor egyszer csak kihív a tanci a közönség elé. A többi vers is szép volt. Tíz vers után táncoltunk. Kézimunkáztunk, egy madárkát készítettünk. Egy másik osztályteremben pizzáztunk. Nagyon-nagyon izgultam. Az eredményre várva népmesét is néztünk, a Csodamadarat. 
Hirtelen bejött egy tanci, és ezt mondta: Megvannak az eredmények!!! Visszaültem a székre. Kaptam egy emléklapot. Meg voltam győződve, hogy nem jutok tovább, de mégis kihívtak a II. helyezettek mellé és azt mondták, hogy két első díjazott van: én és az osztálytársam. Nagyon örültem!''   
 Lőrincz Zselyke  III. E osztály   Cseke Tünde tanító




'' A nevem Szabó Eszter, a Liviu Rebreanu Általános Iskola III. D osztályában tanulok. Tanító nénim Szász Réka. A kakas meg a róka  című verset mondtam Szalai Borbálától. Én a 17-es számú ''zöldikét'' húztam ki. Nagyon aranyosak voltak a madárétteremhez vezető kis madárlábnyomok és kedves volt a madarász és a madárétterem tulajdonosa. 
A III. helyezést kaptam, de mivel két I. helyezés volt így én nem jutottam tovább és nagyon szomorú voltam.
Nagyon jó volt a kézimunka és a vetítés. Szép volt, nagyon élveztem.
Szeretnék több ilyen versenyen részt venni.''


''Adorjáni Hunor
Élményeim a szavalóversenyen
Nagyon sok verset hallottam, köztük sokan elmondták az osztálytársaim verseit. Sok mindennel gazdagodtam, például emlékszem, amikor a zsűriből az egyik tanító elmondta, hogy a magyar nyelv közepes hangon működik.
Még hallottam pár verset és gondolkodtam, hogy hogyan kéne mondjam a verset. Mikor meghallottam, hogy az osztálytársammal lettünk az első helyezettek örvendtem.
De amikor meghallottuk, hogy tovább jutottunk akkor.... . Nagyon örvendtünk!!!!!!!! Még azért volt jó elmenni erre a versenyre, mert készítettünk madarat és ettünk pizzát. Amiért tényleg érdemes volt elmenni az, hogy végre megízlelhettem a verseny örömét. Ja, és megdöntöttem a rekordomat.'' Cseke Tünde tanítónő diákja





        ''A szombaton megrendezett szavaló verseny nekem nagyon tetszett. Az is jó volt, hogy minden versenyző madárnevet kapott. Mindenki szép verseket mondott, majd a szünetben kézimunkáztunk és falatoztunk. A verseny végén minden résztvevő emléklapot kapott, majd felolvasták a nyerteseket. Szép szombat délelőtt volt, élmény volt ott lenni.''
Nagy Sz. Bella ,  Szász Réka tanítónő


Az I. és II. helyezettek részt vesznek a vetélkedő következő fordulóján.
Sok sikert kívánunk nekik, s büszkék vagyunk rájuk!