Már azt gondoltuk, hogy semmi új nem lesz a tavalyi nyolcadikos évzáróhoz képest. Osztályfőnöki óra, osztályfőnöki beszédecske, a kisebbek elbúcsúztatják a nagyobbakat, olykor derűs arcú olykor pityergő diákok és szülők, magyar diákok sorfala, aztán az udvaron felváltva román és magyar beszédeket mond az igazgatónő, aligazgató és
a diákok, boldogok az oklevelet kapók, elhangzik a sokat idézett kecskerím az üres fészekről, a megnőtt szárnyról, az alkonyatban repülő fecskéről, és ki tudja hova készülődő diákokról - mely versikét ki tudja mi okból Ady Endrének tulajdonítanak, de senki sem tudja megmondani, hogy Adynak melyik verséből való, viszont van egy hozzá hasonló Wass Albert versike... pardon, egy komoly vers melynek komolyságát csak emeli hogy van benne Krisztus-munka, Golgota, bánat-gladiátor, igaz ezt a részét nem szokták idézni ... mindegy. A lényeg, hogy délután buli van, és a buli elhúzódik többek között azért, mert jó együtt sírni.
És valóban, ez mind megismétlődött, egyet kivéve: magyar diákjaink oklevél nélkül maradtak, hála azoknak, akiket zavart, hogy a kétnyelvű oklevelekről hiányoznak bizonyos szimbólumok, meg hogy kétnyelvűek. A tanfelügyelőség ezért úgy döntött, hogy nem szabad ezeket az okleveleket kiosztani, mert feszültséget keltenek. És mivel a Liviu Rebreanuról elnevezett kövesdombi iskola magyar osztályfőnökei csak az ünnepség megkezdése előtt néhány perccel értesültek erről, a magyar nyolcadikosok az orrukat lógathatták a diploma helyett, amikor ki kellett állniuk az őket búcsúztatók elé. Feszültség viszont tényleg nem látszott rajtuk, tehát a döntés bölcs volt, méltó és igazságos, illő és üdvös.
És a buli tényleg jó volt! Meg el is húzódott!
Képek: Cseke Tamás, Laczkó Mátyás, Molnár Adrienne, Péterfy Erika
