Várakozásaimnak megfelelőek voltak az eredmények, egy-két diák megemlítette az évzárót és az évnyitót. És ez teljesen rendjén van. Nem kell eseményeknek, izgalmaknak történniük sem évzárón, sem évnyitón és nem biztos , hogy az lenne a helyes, ha bármiféle ideológiát, eszmét kellene, hogy harsogjanak a nagy ünnepélyességgel megrendezett nemzeti emléknapok. Iskola udvarán nem is voltak ilyen rendezvények az elmúlt években. De nem biztos, hogy így marad, erre figyelmeztet a mai nap.
A mai bejegyzés megszokott dolgokról szólt volna - normális körülmények között: Hajni és Xénia tanító néni elbúcsúzott a negyedikesektől (lehet hogy Zsóka tanító néni is, de hozzá nem jutottam el). 
A kedves diákok megkapták a jutalmukat, szépek voltak a beszédek, néhányan meghatódtak, de nagyon kevesen, mások oda sem figyeltek az egészre, többek között azért, mert meleg volt. Az igazgató néni megdicsérte azokat, akik egyenruhában jöttek az évzáróra, pedig az egyenruha olyan amilyen. Kb. ennyi lett volna, plusz néhány az oklevelek kiosztásáról, Timiről, aki elhullatta az oklevelét, stb. A mai ünnepség viszont más volt mint a többi. Kezdődött azzal, hogy az igazgató néni mondott valamit arról, hogy az iskolai ünnepségnek arról kell szólnia, amiről szólnia kell, s nem felnőttek gőgjéről (orgoliu). Ezzel arra utalt, hogy magyar szülők egy csoportja egy molinón kétnyelvű feliratokat követelt.
Egy másik szembetűnő eseménynek számított, hogy a román diákok közül sokan kokárdát viseltek, vagy nemzeti színű szalagot a nyakukban. Csak remélni lehet, hogy ez nem a megindító Sabrina - üggyel áll kapcsolatban.
Persze kétnyelvűség azért volt most is. Aligazgatói beszéd, a magyar osztályfőnökök magyarul szólították ki a díjazottakat. A biológia tanár néni még komolyabban vette a kétnyelvűséget, mert románul is elmondta, hogy milyen ügyes a VI. E. Az igazgató néni meg is diécsérte őt ezért, mármint azért, hogy románul is elmondta. A kémia tanár néni is szeretett volna dicséretet kapni. Ezt onnan lehet tudni, hogy ő kellemes vakációt kívánt románul. De nem kapott dicséretet. Ezen a többi magyar tanár nagyon elszörnyülködött, és felhagyott a nyelveken szólással, kizárólag anyanyelven beszélt.
Érdekes volt még a kétnyelvű diplomák esete. Miután az RMDSZ által nyomtatott kétnyelvű oklevelek nem voltak elfogadhatóak a tanfelügyelőség számára, az aligazgató bácsi intézkedett, az igazgató néni pedig beleegyezett, hogy a tavalyi okleveleket sokszorosítsák. Ezen már vannak olyan szimbólumok, melyek érzékeltetik, hogy Románia a mi hazánk, viszont csak egynyelvűek, t.i. magyarul van rájuk írva. De belekötni nem lehet - a tanfelügyelőség adta ki őket. 
De ami tényleg nagyon újszerű volt, és még nem volt, az a dulakodás. Merthogy ilyen is történt, bár ez sokak számára észrevétlen maradt. Néhány román szülő ugyanis nagyon szépen kérte a kétnyelvűséget követelő szülőktől, hogy távozzanak. Miután jogos követelésük nem teljesült az egyik román szülő kénytelen volt összetépni a molinót.
Másik részről viszont szintén jogosan merülhet fel a kérdés: ha a kéttannyelvű iskolákban, a kétnyelvűség miatt vannak konfliktusok, mi értelme az ilyen jellegű intézményeknek?
Képek: Ferencz Éva, Kerekes Szilárd
