"Felhők közt madarak szálltak, utánuk repülök tovább"

Miközben túl a vadalmafán Akio lágy furulyahangja bűvölte a nagyon kicsiket, pontban fél tízkor a karbantartó bácsi szinte teljesen észrevétlenül elballagott.






A vadalmafán innen is békés hangulat uralkodott, a hetedikes Czerán csendesen piszkált valamit, Forró-Bathó pedig az öreg füles ajtót. Egyik folyosón bóklászó tanár szeretettel és megértéssel tekintett az utolsó osztályfőnöki órára fél órás késéssel érkező Gazsira, és a rokon lelket vélte felfedezni benne.

Negyed óra múlva viszont már a feje tetején állt minden. Zsidó tanár bácsi átterelte Domokos tanár néni osztályát egy másik helyszínre, ahol szocialista szegfűket lengettek mindenkinek a feje fölött. Ráadásul kis kék jövevények is csatlakoztak hozzájuk.

Az érzékeny emberek döbbenete közepette egyszer csak megjelent Portik tanár néni osztálya felfelé lógó kék lufikkal. Nem telt el két perc sem, a nagy francia forradalom színei hirdették a kezdődő nagy eseményt. 

Aztán Pop Marius bácsi lila lufijai vonultak fel, és ekkor kezdett világossá válni, hogy mégsem lesz forradalom. Végül Bató tanár bácsi osztálya tört magának utat, és zöld lufijaikkal elfoglalták helyüket a kék lufik mellett. 

Ekkor e sorok írója kétségbeesetten valami sárga után kezdett kutatni, és megpillantotta az aligazgató néni mobilját, amit nem sikerült ugyan fényképpel dokumentálnia, de hazaérve ártatlan gyermeki örömmel  konstatálta a horogra akadt piros alapon kék feliratot.

Megkezdődött a szertartás, a hevesen dobogó szívek nagyjából megnyugodtak. Ugyanakkor nem lehetett nem észre venni, hogy a cipő nélküli néni és a nagy zöld bácsi készül valamire, a földön pedig gyerekek hevernek. 

Az igazgató bácsi is árnyaltan fogalmazott,  elmondta, hogy a szülők többségével jó viszonyban van az intézmény, de néhánnyal nem. Az aligazgató néni pedig azt mondta el, hogy mindenki egy hajó, és nem a pocsolyában kell rozsdásodni, hanem tengerre magyar, na jó, ezt nem pont így mondta, de csak volt itt valami kisebb összeesküvés, mert Portik tanárnő osztályát az Elveszett cirkálóval lepte meg. A lelkesítő szavak Gazsira mindenesetre hatottak, és elkezdte püfölni a lufiját.

Aztán a mindenre elszánt diákok (lufijaikkal együtt)

 ki lettek állítva, és mindenki 

anyanyelven írt oklevelet vehetett át.

 

A diákok legbátrabbjai is elmondták, amit ilyenkor el kell mondani, meg kell köszönni - a magyar osztályok részéről a hetedikes Budai Feri és nyolcadikos Nagy Heni.

 

Amit pedig a lufikról  kell még megjegyezni az az, hogy szimbolikusan is lehet őket értelmezni, mert a végén el lettek engedve, és mind el is menekültek, mint ama Ady-idézetnek tartott versben (?)  az alkonyati fecskék.  Persze volt, amelyik nem a végén repült el, hanem közben, és volt amelyiket erőszakkal kipukkasztották. Na de ez utóbbi kategóriát nem kell sehogy sem értelmezni.




A legelégedettebben elballagók minden bizonnyal a Bató tanár úr diákjai voltak, mert szép képes könyvet kaptak ajándékba.

    

                   Sok sikert!