hétfő

Ki a legjobb matekes nyolcadikban?




"Szövérfi Norbert László 8.E osztályos tanuló I. helyezést ért el az Országos Magyar Matematikaolimpiász megyei szakaszán és továbbjutott az országos szakaszra, melyet február 24-27 között szerveznek meg Gyergyószentmiklóson. Szívből gratulálok neki!"- újságolta a hírt szombat este Vészi Gabriella tanárnő.

Norbert a kezdetektől, vagyis az előkészítő osztálytól a kövesdombi általános iskolába jár. Az évek folyamán más tantárgyból volt már megyei tantárgyversenyen. Számtanból ez a legjobb eredménye, bár a múlt évben is szinte összejött neki az első hely. 

vasárnap

Mihály Tamás immár háromszoros országos bajnok!

"Az én nevem Mihály Lehel Tamás, és 11 éves vagyok. A 2026-os diákbajnokságra készülve úgy döntöttünk az edzőimmel, hogy nagyobb évkategóriába nevezek be. Ez azt jelenti, hogy a 12-14 éves kadettek között kellett harcolnom. A versenyen a sorsolás nagyon jól alakult, hiszen erőnyerő körrel egyből az elődöntőbe jutottam. Így igazából két ellenfelet kellet legyőznöm. A meccseim jól sikerültek, mert pontkülönbséggel tudtam győzni. Úgy gondolom, nem voltak nehezek, hiszen a félidők vége előtt győztem. Szerintem ez azért sikerült, mert jól fel voltam készülve. 

Vasárnap este 12-kor járt le minden. Csak azért nem indultunk haza, mert mondták, hogy sűrű köd van az úton. Ezzel nagy szerencsénk volt, mivel másnap az úton hazafelé lerobbantunk, de legalább nem éjjel a ködben. Egy csapattársam szülei vontattak haza, így iskolába csak szerdától tudtam menni."

Egyébként Mihály Lehel Tamás az említett versenyen 33 kg-os kategóriában országos bajnoki címet szerzett. A nála idősebb mezőnyben is magabiztosan versenyzett, taktikailag érett küzdelmeket mutatott be. Meccseit technikai fölénnyel nyerte meg.

Ezzel az eredménnyel Tamás immár háromszoros országos bajnok!






Korábbi cikkek Mihály Tamásról és testvéreiről:

 A Mihály-fiúk taekwandós története a küzdőszellemről szól (Székelyhon)

Remekeltek a marosvásárhelyi taekwondósok Budapesten (Népújság)