vasárnap

Miért jó Kézdivásárhelyen élni?


Tette fel a kérdést hatodikos Jóelünk  a nála néhány évvel idősebb lányoknak a nyugodt kisváros főterén. Hogyan jutottunk ide?

Amint az köztudott, Adorjáni Jóel és Nagy Anna Boróka elsők lettek a magyar történelem tantárgyverseny megyei szakaszán, így volt kb. egy hónapjuk felkészülni az országos szakaszra. Aki látta már a tankönyvet, tudhatja hogy nem egyszerű dolog azt bevágni. De úgy látszik, hogy van akinek sikerül. Mégpedig úgy, hogy közben más tantárgyversenyeken is részt vesz (Jóel matek, magyar, földrajz, vallás, Boróka pedig matek, magyar, földrajz, román).

"Anonymus és az okos leány"
a próbán még fatányér, kása és paradicsom nélkül

 
Sok időt igényelt egy kis 3-4 perces színdarab begyakorlása, melyet több osztály előtt is bemutattunk, és figyelembe véve az iskolatársak ajánlásait, szinte az utolsó pillanatig alakítgattunk.

Utolsó ötlet, az indulás előtti napon: "Látod Boróka, térd be, fej le,
valahogy így kéne ezzel a mondatszalaggal gótikus S alakban beállni." Borókának jobban sikerült.

Tollas Gábor színművész segítségével remek jelmezekhez is hozzájutottunk. Jóelnek pedig még egy szép bocskora is lett, melyet az anyukája készített.

Kézdivásárhelyre, az országos szakasz helyszínére két dicsőszentmártoni és egy bernádys csapattal együtt érkeztünk április 23-án, a tervezettnél egy órával korábban. Kellemes szállásunk kb. 20 percre volt a főtértől és 25 percre a verseny színhelyétől. A verseny előtt, közben és után több program is volt, úgyhogy viszonylag sokat-jöttünk mentünk, de Kézdivásárhely nem egy zsúfolt, forgalmas város, ezért a levegője is sokkal tisztább, mint amihez szokva vagyunk.

Az első nap volt a legtöbb szabadidőnk, mert az ünnepélyes megnyitó  a színvonalas, 1848-1849-es forradalmat megidéző műsorral, csupán 5-kor kezdődött. Ekkor még mindenki pihent volt.

marosvásárhelyi és dicsői diákok a megnyitó után a Vigadó előtt

Szintén a Vigadó előtt. Középen Gagyi Zoltán, a dicsőiek felkészítő tanárja, akinek a testvére nálunk fog kémiát tanítani. Tőle balra Albert Zoltán, a keresztúri iskola igazgatója, aki annyi mindent szervezett már 2003 óta, hogy külön kötetben kellene róla írni. Ő szervezte pl. az idei magyar történelem tantárgyverseny megyei szakaszát, meg az utunkat Kézdivásárhelyre.

 Írásbeli után volt egy rövid idő tanulmányozni a javítókulcsot, aztán nyomás a numizmatikai kiállításra.

A sófalvi származású, de Háromszéken, egyszerre 7 iskolában, csak magyar történelmet tanító  Fülöp László tanár úr és diákjai a feladatokat és a helyes megoldásokat tanulmányozzák



Az egész termet megtöltő numizmatikai kiállítás anyagát Sólyom Zoltán tanár úr gyűjtötte össze két évtized alatt. Hatalmas méretű bankjegyeket is láttunk itt. 


A múzeumlátogatásra sajnos nem jutott elég idő.


Fáradt volt már mindenki,  de miután meghallgattunk egy jó húszperces ismertetőt az udvartéren, hősiesen végigrohantunk minden termen.

A babakiállítás természetesen kihagyhatatlan volt. 


 Hazasiettünk,  gyorsan bekaptuk az ebédet, és reményteli hangulatban visszanyargaltunk a Nagy Mózes Főgimnáziumba szerepelni.

A szállásunk a jobb oldali bentlakásban volt.


Az előadásról fénykép sajnos nem készült, mert nagyon izgultam. Jóel nem. Borókán pedig nem látszott.

a Nagy Mózes Főgimnázium udvarán, a sárga épületben szerepeltek a hatodikosok

A jelenetek bemutatása után addig-addig álldogáltunk fáradtan és elégedetten az iskola udvarán, míg lekéstük a kincskeresést. Az első feladatot viszont Jóel ennek ellenére nagy lelkesedéssel elvégezte: több járókelőnek is feltette a címben is szereplő kérdést, kizárólag lányoknak természetesen, és még többnek feltette volna, ha nem megyünk el fagyizni.

Aztán este 7 után az írásbeli eredmények kihirdetése következett. Jól meglepődtünk, mert Jóel, ahogy szokta, alulértékelte teljesítményét.  Diákjaink 9,80-al a második helyen végeztek! Köztünk és a harmadik helyezett között akkora volt különbség, hogy nagyon le kellett volna pontozzák az előadásunkat ahhoz, hogy bárki megelőzzön minket. Ettől viszont, a pozitív visszajelzések miatt, nem tartottunk. Később titkos forrásból megtudtuk, hogy csupán egy csapat előadását értékelték jobbra a miénknél, és az nem az volt, amelyik az írásbelin tízest írt. Úgyhogy a végén csupán 0,11 ponttal bizonyult jobbnak az első helyezett, mint mi. A másnapi díjkiosztón aztán Kovászna megye tanácsának különdíját is bezsebeltük.


Jobb oldalt, az asztalnál a verseny főszervezői: Rüsz-Fogarasi Enikő egyetemi tanár és a Nagy Mózes iskola igazgatója, Bejan András, a mikrofonnál pedig Nagy Judit aligazgatónő




Itt a vége, fuss el véle. Még csak annyi, hogy a hazafelé tartó úton, tettünk egy kis kitérőt Gelencére, majd Parajdon az aranyszívű Albert Zoltán mindenkit megvendégelt. 

Albert Zoltán a háttérben


Ja, és még valami:  Boróka meg Jóel a jövő hét elején földrajzversenyen vesznek részt. 

péntek

Kedves szülők!

Kérjük, ne hagyják, hogy adójuk 3,5 százaléka az államnál maradjon, inkább támogassák 10 éve működő egyesületünket. Nekünk ez lehetőség arra, hogy jutalomkönyveket osztogassunk, és iskolai rendezvényeket, versenyeket támogassunk, szervezzünk.

A következő 10 napban erre a linkre kattintva lehet rendelkezni adójuk 3,5 százalékának átirányításáról: https://formular230.ro/asociatia-iskola-a-dombon  (Max. 2 perc, okostelefonnal kell csinálni, hogy alá lehessen írni) Az idén 30 lejjel támogatjuk az osztályközösségeket minden kitöltésért, ezért a kitöltés után, kérjük jelezzenek a tanítónőnek, osztályfőnöknek. 

Csak azok rendelkezhetnek a 3,5 százalékról, akik a múlt évben dolgoztak, és munkájuk után adóznak.

Köszönettel,
         Kerekes Szilárd, történelemtanár






























Online vetélkedő a főtéri katolikus templomban (2022)


vasárnap

Iskolánk két tanulója végzett dobogós helyen


a Mikes Kelemen Magyar Nyelv és Irodalom Tantárgyverseny megyei szakaszán, 2025. március 29-én.

Adorjáni Jóel a harmadik lett, Balog Kincső az első. És Kincső másodszor lett első, mivel már a múlt évben is kijutott az országosra. Csak ezt a tavaly eltitkoltuk.

 Felkészítő tanárjuk: Majláth Gabriella.