Iskola a Dombon: Tanítóink voltak

Szülei, Bene András és Vajna Rozália sokáig Gernyeszegen éltek. Amikor 1951-ben a kis Rozália megszületett, a szülők már a marosvásárhelyi cukorgyárban dolgoztak, az édesapa állandó jelleggel, az édesanya mint szezonális munkás (szeptembertől februárig, márciusig). Néhány évig a Szabadság utcában laktak a két gyerekkel egy egy szoba-konyhás lakásban. Itt készült az alábbi kép. (Az idősebb gyerek neve András. Unokáit, a ma bolyais Bene Hunor Zsoltot és Bene Attila Balázst jól ismerjük iskolánkban, büszkén és szeretettel emlékezünk e két kitűnő tanulóra).

Ezek gyerekek a cukorgyár óvodájába jártak, a kis Dódi (Bene Rozália) is köztük van.

Aztán amikor a tanító néni öt éves lett, a család elköltözött egy cukorgyári lakásba. Három hasonló kinézetű, egyemeletes épület volt egymás közelében. Az itteni lakrészek egy szobával, egy konyhával és egy tekintélyes méretű kamrával rendelkeztek. Két lakrészhez tartozott 1 WC, nyolc lakrészhez 1 fürdőszoba a pincében. Az udvar kellemes, árnyas terület volt, egy liget, ahol a cukorgyári munkások majálisokat tartottak. A lakóknak zöldségeskertjei voltak, de az 1960-as évekig tyúkokat sőt, disznókat is tartottak a közelben. A közös sütőkemencében finom házikenyeret lehetett sütni. Az egyik ház háta mögött tekepálya volt, ahol rendszeresen szerveztek versenyeket. A cukorgyár szórakozási lehetőséget is kínált az ott dolgozók (és családtagjaik) számára. Az itteni klubban tanult meg a tanító néni az évek folyamán fényképezni, fényképeket előhívni, pingpongozni, és kezdetben tévét nézni is bejártak a gyárba.

Közben a kis Rozália iskoláskorúvá cseperedett, és megkezdte az első osztályt a Baross Gábor utcai iskolában.

A Baross Gábor utcai általános iskola első osztálya. Ebbe az iskolába csupán egy évet járt Bene Rozália. A tanítónő Koncz Adél. Az igazgató pedig Várterész Pál biológiatanár, aki idős korában a 17-es általános iskolában tanított.

Az "Orosz piac" közelébe költöztetett 8. számú nyolc osztályos általános iskola negyedikesei. Tanítónő: Szőllősi Ilona, tőle jobbra az igazgatónő Dévai Piroska. A tanítónőtől balra Bene Rozália.

Bene Rozália (első sor, jobbról a harmadik) nyolcadikos. Osztályfőnöke az orosztanár és szobrász Szöllősi Lajos. Harmadik sorban jobbról a második Gáspár Sándor rádiós. Ekkor már 5. számú líceumnak hívták az iskolát, és egy új épületet is kapott. Ma a Bălcescu iskola működik benne.

Egy korábbi bejegyzésben, Kovács Judit tanítónő kapcsán említettük, hogy milyen különösen alakult a marosvásárhelyi magyar tanítóképzés sorsa a második világháború után. Rövid ideig létezett, aztán Szászrégenbe költöztették, végül 1956-ban megszüntették. Mikor Rozália elvégezte a nyolc általánost, rövid ideig ismét volt magyar tanítóképzés városunkban. Az ő évfolyamán kívül, még egy másik végzett Vásárhelyen, aztán az 1989-es rendszerváltásig városunkban csak román tanítóképzés folyt. A magyar diákok, akik tanítók szerettek volna lenni, kénytelenek voltak Udvarhelyre járni.

Két évig, amíg meg nem épült a tanítóképző iskola épülete (a mai Mihai Eminescu Pedagógiai Líceum), a magyar tanítóképző osztály a Bolyai épületébe járt. Az alábbi kép már a képző új épülete előtt készült.

A tanító néni több osztálytársáról is mesélt, de ezen írás keretében csupán Lőrincz András cigány származású diákra térünk ki. Ő volt az egyik legműveltebb diák, aki minden lehetőséget megragadott, hogy tanuljon. Amikor pl. megérkezett a Főtérre, leszállt a buszról, megvette az aznapi újságot, amíg felért vele a Bolyaiba nagyjából átfutotta, aztán még az iskolában kijegyzetelte az olvasottakat. A zsebei mindig tele voltak különböző noteszekkel. Lőrincz András később Marosszentgyörgyön tanított.

Érettségi után Bene Rozália 4-4 évet volt óvónő Nyárádremetén, illetve a marosvásárhelyi 14-es számú napköziben.

Nyárádremetei kinevezéséről egy újságcikk is beszámol, amely a Vörös Zászlóban jelent meg 1971 szeptember 7-én. A cikk szerzőiként Sós Tivadar és Dudás Károly vannak feltüntetve, de a frissen kinevezett óvó nénit a fitalon elhunyt Szőcs Kálmán költő, újságíró kérdezgette.

Hogy miért volt szomorú a cikk megjelenésekor Bene Rozália, azt a cikk nem ecseteli, de mi elmeséljük, mert a történet rávilágít a kommunista rendszer furcsaságaira. Az érettségi után a frissen végzetteket vagy háromszor is felhívták a tanfelügyelőségre helyet választani, de valamiért mindig elhalasztották az eseményt. Végül augusztus 30-án az évekig tanítónőnek készülő Bene Rozáliának a tudomására hozták, hogy csak óvónői állást foglalhat el valamelyik faluban. A tanító néni, vagyis óvó néni végül Nyárádremetét választotta. Édesapja egy cukorgyári répaszállító autóval vitte ki első alkalommal munkahelyére. Az igazgató nagyon kedvesen, ugyanakkor meglepődve fogadta, mert vele addig senki nem közölte, hogy egy új óvónő érkezik az intézménybe. Bene Rozália kénytelen volt Remetére költözni, albérletbe egy helyi molnár egygyermekes családjához, mivel akkoriban csak egy gyergyói busz közlekedett arra, amely csupán este érkezett vissza Marosvásárhelyre. Az Ernyéből Remetére vezető út nagy része ekkor még le sem volt aszfaltozva. A cikk nem említi, de a tévézés és rádiózás mellett, de az óvó néninek volt más kedvenc időtöltése is: rendszeresen eljárt szurkolni focimeccsekre és asztalitenisz mérkőzésekre. Igaz, ehhez haza kellett jönnie Vásárhelyre.

Remetén óvodásokkal

Marosvásárhelyen óvodásokkal

1979-ben végül Bene Rozália révbe ért, és az lehetett, amire vágyott, tanítónő. Sikerült elhelyezkednie Vásárhelyen, az akkor már három éve működő 17-es számú általános iskolában. Bene Rozália tanító néninek 7 olyan kövesdombi osztálya volt, melyet négy éven keresztül tanított. Ezen kívül 1995/96-ban volt még egy negyedikes osztálya, melyet egy nyugdíjba vonuló kollégától vett át, illetve 2008-tól két éven keresztül tanított egy osztályt, amelyiket aztán a tanító néni 2010-es nyugdíjba vonulása után Molnár Kovács Emese örökölt meg.

Bene Rozália első osztálya a 17. általános iskolában, az igazgató Cristurean Vasile

A második osztály (1983-1987). A kezdetben 41-es létszámú csoportnak én is tagja voltam (második sor, középen hózentrógerrel). Negyedikben már "csak" 37-en voltunk. Ketten osztályismétlők lettek, többen elköltöztek. Abban az időben négy-négy párhuzamos magyar és román osztály volt a 17-esben, a magyar osztályokban több gyerek járt. Az itt látható diákok kb. egynegyede külföldön lakik, hárman már nem élnek.